28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Már 8 millió példányban kelt el a Watch_Dogs [hozzászólások]



Írd ide hozzászólásod:

GeryG
GeryG [2372]
Szemezgess kedvedre!

A GTAV-tel való összehasonlítás is CSAK a viszonylag közeli megjelenésnek köszönhető szerintem. A két szériát viszont játékmenetben összehasonlítani kb. annyira releváns, mint a FIFA játékokat a Football Managerrel összehasonlítani. Hasonló téma, de fikarcnyi közük sincs egymáshoz semmi egyéb téren. E két alkotás között is maximum annyi a párhuzam, hogy nagy, szabadon bejárható világban játszódnak, de ennyi.
Azt persze nem vitatom, hogy a GTAV rengeteg téren lenyomja a Ubi játékát, bár azt is hozzá kell tenni, hogy a GTAV mögött sok-sok évnyi széria-tapasztalat áll, a WD pedig új IP, ami még gyerekcipőben jár.
Pras
Pras [5490]
Ezen a ponton hozzászólok, mivel van olyan ing, amit magaraveszek. Ellenben egy kérdéssel indítok: Ki hasonlította össze a IV-gyel, és hol?
Én az V-tel hasonlítottam össze (lehet húzni erre az embernek a száját, de magától értetődő az összevetés), csakhogy nem grafikailag (bár arról is be tudnék linkelni egy TotalBiscuit-videót), hanem a játékmenetet illetőleg. Szubjektíve nekem azért nem tetszett a játék, mert a nagy füst alatt kisebb lánggal egy gyengébb, kliséközelibb narratívát találtam, ahol a már ismert játékelemek mellé a "hackelés" kimerül egy minijátékban és egy gomb megnyomásában. Ami a grafikát illeti, a potenciál valamilyen okokból ki nem aknázását félretéve számomra pl. nagyon tetszenek a W_D időjárás-effektusai.
GeryG
GeryG [2372]
Nana, azért az ACIV sem csúnya. Komolyan, néha elgondolkozom a "szép grafika" definícióján. Valaki ossza már meg velem, mi mitől és honnan számít szépnek.

Egyébként erre a mi szebb, mi nem szebb, mi fut jobban, mi nem fut jobban dologra számomra a legnagyobb parasztvakítás a WD és a GTAIV összehasonlítgatása volt. Lehet, hogy annak volt néhány szebb megoldása már a maga idején, de valahogy azt az apróságot mindenki előszeretettel kihagyja a hisztiből, hogy a GTAIV fényévekkel szarabbul futott PC-n, mint most a WD, ráadásul az még tényleg durrantott ocsmány megoldásokat is mellé.
balays82
balays82 [14276]
Egy nextgen játéktól elvárható, de mint azt tudjuk, a Watch Dogs nem az. Egy nextgen játék ugyanis nem jelenik meg PS3-ra és Xbox 360-ra. Majd a Unity jól fog kinézni, mert az valóban nextgen lesz. Ha már AC, furcsa módon a szintén hibrid Black Flag esetében nem volt ez a nagy elégedetlenség, pedig az még annyira sem szép, mint a WD.
GustyX
GustyX [7048]
Azért egy next-gen játéktól - E3 videótól függetlenül - elvárható, hogy jól nézzen ki. Ha figyelembe vesszük a köztes videókat, elvárástól függetlenül lehet szidni a grafikát.
PC-s verzió meg különösen, mert a gépigény - grafika nincs arányban.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

balays82
balays82 [14276]
Ez nem magyarázat arra, hogy valaki csak a játék kipróbálása után döbben rá, hogy nem is úgy néz ki, mint 2 éve az E3-as demóban. Ha meg a köztes időben nem követte a fejleményeket, az sem a Ubisoft hibája.
xeLaR
xeLaR [4246]
Itt inkább az a probléma, hogy volt egy káprázatos E3 demó, ami inkább a next-gen grafikai előrelépést hirdette, mintsem a játékot, és aztán meg amit kaptak az ahhoz képest "jóval" gyengébb volt. Ha pusztán önmagában nézünk a játékra, akkor igen, szép cucc, de ha tudjuk, hogy milyen volt az első bejelentéskor, akkor eleve negatívabban tekintünk rá. A "fú, de rosszul néz ki" reakciók valszeg ebből az összehasonlításból erednek, vagy legalábbis a nagy részük.

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

balays82
balays82 [14276]
Arra adjon már valaki értelmes magyarázatot, hogy miért várt csúcsgrafikát, amikor a játék megjelenése előtti fél év kb. csak arról szólt, hogy nem lesz csúcsgrafika. Pont úgy néz ki a játék, mint a megjelenés előtti hónapokban kiadott videókon.
Corvus5
Corvus5 [2011]
Azt azért be kell látni, hogy az előzetes ígéretekhez és az ajánlott gépigényhez képest a játék grafikája vicc kategória. Sosem voltam grafikabuzi, de (talán azért, mert öregszem) ma már elvárom, hogy látványra is üssön az a játék, főleg ha előzetesen így hypeolják, meg ilyen gépigényt pakolnak alá. Azért is volt arconcsapás, mert előtte haverral csak kerestük az állunkat, olyan királyul nézett ki a Tomb Raider 3D-ben, s utána kérdezte "Naés a WD milyen?" "Nézzük meg." mondom, s az az egyhe fintor, amit az arcán láttam tökélestesen összefoglalta, amit mindketten gondoltunk. A példánál maradva, a TR egy nagyon jó játék lett, ami egyből be tudott szippantani, s mai napig nem érte el a 8 milliós példányszámot, ha jól tudom, míg a WD amolyan töke van a menyasszonynak játék... ha nem ezt vártad, akkor magyarázhatják neked milyen egyéb pozitívumai vannak, nem tud meghatni. Ha egy méregdrága sportautót veszel, s egy sokkal rondábbat kapsz a pénzedért, mint amilyen a választott modell volt, akkor hiába magyarázzák, hogy márpedig ugyanolyan motor van benne, meg ugyanolyan kényelmes, nem leszel tőle vmi boldog.
GeryG
GeryG [2372]
Nézd, a WD messze nem lett tökéletes és sajnos beleesett ő is a Ubis trailercsapdába. Ezzel együtt tényleg nem rossz játék, ha egy picit ráérzel a hangulatára, hosszú órákra le tud kötni. Nem szabad a kisebb-nagyobb hibákra koncentrálni (ahogy szerintem egyetlen játéknál sem), az összhatás így teljesen rendben van.
Én továbbra is tartom, hogy ez egy tipikus Ubis szérianyitány: az első rész még egy picit döcög, még nem kiforrott, de remek táptalaj lehet a folytatásoknak, amelyek majd kijavítják a még bent maradt hibákat. Jó példát hoztál fel az AC-vel, mert ott is ez volt a helyzet. A második rész magasan a legjobb volt szerintem, az első pedig a leggyengébb. Ennek fényében én nagyon várom a folytatást. Tényleg tegyél vele egy próbát.

Vissza

Fórumszabályzat