Az első rész újrázását követően vágtam bele, és ezzel egy nagy hiányosságot pótoltam, hisz a második epizódot még nem vittem végig sohasem. Ugyan 1-2-szer már belekezdtem anno, de 1-2 küldetésnél valahogy sosem haladtam tovább.
Nem kellett csalódnom, ugyanazt a remek film noir hangulatot hozta, amely az elődjét is jellemezte. A játékmenet szinte egy az egyben maradt a régi, inkább csak tökéletesebbre csiszolták a készítők az alapjátékot. Külön lett szedve a shootdodge és a bullet-time, végre több painkiller-t lehetett találni a pályákon (talán már túl sokat is néhány helyen), bejött a ragdoll (bár mai szemmel olykor már vicces, ahogyan dobálóznak a testek mindenfelé) és a környezeti tárgyak nagy része is külön fizikát kapott. Jó ötlet volt, hogy pár pályán Mona karakterét is irányíthattuk és láthattuk egy másik perspektívából, mi történt eközben Max-szel. Elsőre mondjuk furcsa volt az előd után, hogy a bosszúhadjárat helyett itt inkább egy keserédes love story-n van a hangsúly, de talán pont a Mona irányította részek hozták közelebb az egész történetet és rántott be igazán a sztori. A grafikus novellák még mindig ütöttek, ráadásul most már "ismertebb" arcokról lettek mintázva a főbb karakterek. Mondanom sem kell, hogy Mona Sax-ba nem lehetett nem beleszeretni; azt hiszem egy ilyen femme fatale-t bárki szívesen elfogadna
A szinkron és a zenei anyag is elsőosztályú lett (Max Payne hangja szerencsére maradt a régi). Külön kiemelném a credits alatt megszólaló "Late Goodbye" című számot, tökéletes lezárást adott a játéknak. Az előadó "Poets of the Fall" zenekart már az Alan Wake alatt megkedveltem, és ez a szám is csak azt bizonyítja, hogy egy elsőrangú együttes, nem is értem, hogy nem lettek világhírűek ezek a srácok.
Sok negatívumot nem tudnék felsorolni. Az egyik a játék rövidsége, ám cserébe ez az idő viszont elég intenzíven telt el, másrészt a végső harcot kissé könnyűnek éreztem, bár tegyük hozzá, már a Max Payne 1-ben sem a bossfight-okról szólt a játék, csak úgy ott voltak. De ezt ellensúlyozandó itt sokkal többször támadtak az ellenfelek masszív tömegekben. Valamint kicsit olcsó húzásnak találtam, hogy bizonyos pályák és pályarészletek többször is felbukkantak, de ez már inkább csak kukacoskodás részemről. Azért a rémálom és a "tűz elől menekülős" szintek ismét tiszteletüket tették, bár ezek már-már védjegyeivé váltak a játéknak. Ja és olykor vicces volt hallgatni/figyelni a rosszfiúk viselkedését, mielőtt rájuk rontottunk; olyan megmosolyogtató pillanatoknak lehettünk szem- és fültanúi, mint pl. mikor 2 tag éppen szexhirdetést hallgatott vagy mikor az egyik csóka a játékban futó egyik TV-sorozat DVD-jét ajánlotta a haverjának
Valamikor a jövőben beiktatok majd egy további végigjátszást, mivel nehezebb fokozaton elérhető egy másik befejezés is, amire kíváncsi vagyok. Viszont azt hiszem, most jöhet a harmadik felvonás végigjátszása, ha már a Steam Sale alatt szert tettem a teljes Max Payne csomagra.
