Bocsánat, de ez súlyos hsz volt kicsit.
ad1: Kevered a Moon-t a Gravityvel, Duncan Jonest Alfonzo Cuarón-nal.
ad2: már senki nem használ blue box-t
ad3: nagy baj az, ha több ezer film után is annyit mond a "Moon", hogy elveszni és túlélni. Több munka és eredetiség van abban a filmben, mint a mai filmek többségében.
ad4: az Oscar semmit sem ér, bohóckodás, ahogyan az köztudott. A legtöbb dijat nyert film illetve rendező nem egyenlő a legjobbal.
De ezt tudhatnád több ezer film után, nyilván nem csak oscar-jelölteket néztél, s csak-csak belefutottál egy-egy igényes filmbe is, amit az oscar zsűri figyelemre se méltatna.
Láttam kb 1000 filmet életemben, pár százról irtam, nem szoktam sokat olvasni a filmekről, inkább a saját agyamat tornáztatom, és pár éve már a filmművészettel foglalkozom iskolában és szabadidőmben is.
béke
T.
(nem kötekedés akar lenni, de na. szúrja a szememet, nagyon. gyenge pontom ez a téma/hozzáállás)
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
2016 karácsonyán jön az Assassin's Creed mozi [hozzászólások]
Inkább ne menjünk bele Thri77.
Attól még hogy te a holdon élsz,mást érdekel mi lesz a sorsa ennek a filmnek.
Egyébként a Moon,tényleg jó.
De igaz történet alapján csinálni valamit blue boxban Clooney és Bullock szereplésével,mondjuk ki,nem olyan mint felépíteni egy olyan filmet,ami többről szól,mint elveszni,és túlélni az űrben.
És igen,sajnos láttam tőle a Snowtown(2011),
A családi megmentős mostoha apa dráma kategóriában olyan hiteles volt mint anno a Bin Laden hajsza.
Több 1000 filmet láttam életemben,még többről olvastam,és még többről írtam is véleményt.
Egy biztos jó forgatókönyv szar rendező-vagy szar forgatókönyv jó rendező versenyben
Oscar bácsi statisztikája nem neked ad igazat.
Jó játék feldolgozás,pedig most lehetett volna,de ez a gyökér el fogja cseszni.
Itt vissza is kanyarodtunk felháborodásom elejéhez.
béke.
R.

Mitől vagy így kiakadva? Kinek kéne rendeznie, Akira Kurosawának?
A díjak nem fokmérői semminek, láttál egy filmet is tőle?
Duncan Jonesról mit tudtunk a Moon előtt? Kb. azt se, hogy létezik, mégis milyen film már.
Amúgy is több múlik egy jó forgatókönyvön, mint a rendezőn, pláne egy ilyen feldolgozásnál. S ugye általában el szokták cseszni. Mondj egy jó videojáték feldolgozást filmet! Nem, a Mortal Kombat nem az.

Most nézem IMDb filmográfiát,és teljesen el vagyok hülve.
Hogy lehet egy ekkora kult játék első filmesítését egy ilyen emberre bízni?
Mit láttak benne az Ubisoftos fejesek?Mit tett le az asztalra,ami indokot adott a felkérésére???
Esetleg Golden,vagy Arany Pálma,vagy akármilyen filmes díj van a polcán otthon?
1 db ADG t(Art Director Guild) díjat kapot csak.
A Fasszberngerber mint akármelyik AC hős,sem nagyon fogja megállni a helyét.
Sajnos szomorú vagyok,és nagy bukást jósolok a filmnek.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 2. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. Nem áll túl jól a hivatalosan be sem jelentett új Ghost Recon szénája, megvághatják a játékot a határidők miatt
Legfrissebb fórumtémák
- 10:05
- Warhammer 40,000: Darktide [204]
- 15:40
- Versenyszimulátorok [57]
- 14:08
- Kezd durvulni az időjárás! [4496]
- 12:02
- boldog születésnapot nekem!:) [4016]
- 06:17
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [68]
- 00:09
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [9]
- 13:11
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15137]
- 13:05
- Ki mivel játszik mostanában? [8255]
- 11:12
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1596]
- 07:18
- Clair Obscur: Expedition 33 [56]