28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

A Halál



Írd ide hozzászólásod:

Mephisto
Mephisto [5959]
Talán ittartózkodásom legkomolyabb témáját írom.

A halál. Szóval barátom, akit már lassan 15 éve, kisgyerekkorom óta ismerek, és jó kapcsolatban állok vele, a mai napon a legnagyobb kincsét vesztette el: az édesanyját. Nagyon megrázott engem, őt meg bizonyosan (azóta nem beszéltünk) 15 éve ismerem az édesanyját, kedves, jó ember volt azonban eltávozott. Megesik köreinkben, hogy olyan vesztünk el, aki közel áll hozzánk. Én azért érzek együtt a barátommal, mert ő annyira életem része, mint a testvérem, ovodától kezdve ismerem, jól ismerem, és a családját is szinte rokonnak tekintem, mert igen jó a kapcsolat mivelünk. Azonban betegsége, az anyának, amiről fia is csak kevéssé tudott, az utóbbi hónapokban felerősödött, kórházba került, ahol a mai napon - Isten nyugosztalja - eltávozott. Most nagyon nehéz férjének és fiának az ügye, mert az egyik már elég idős ahhoz, hogy elfelejtse, s hogy újabb asszonyt találjon. Otthon egyedül már csak fia van, aki még nem ért a felnőtt korba, és így érte a hír. Szegény még elbucsúzni sem tudott, habár hallotta már egy hete, hogy nincs mit menteni. Annyira zárkózott, hogy nekem is alig beszélt a dologról, így engem nagyon megrendített.
Nagyon nehéz átérezni egy igazi társ fájdalmát, és ő nagyon szenved. Sajnos életében nyúlt már droghoz, ezért nagyon félek, hogy elkomolyodik a dolog, és akkor az én segítségem már kevés lesz.
Én ismerem őt a legjobban már (édesapját leszámítva), de én vagyok vele egyidős, és úgy érzem az én feladatom lesz őreá vigyázni. Az édesanyját vesztette el, a szülők elvesztése nagy fájdalom, és pont az ő kora az, amelyik simán vakvágányra juthat bánatában.
Szóval komoly segítségeteket kérném, mindössze tíz percet az időtökből, gondoljátok át, hogy a legnagyobbat veszítette el, és kérlek képzeljétek a helyembe magatokat, és nagyon kérem írjátok le, ha lehet bőven, mit is mondhatnék neki elöször és új életének kezdetén, mert ő is tudja: minden megváltozott. Hogy segítsem? Nagyon kérlek, csak 10 percben segítsetek nekem, ezzel őrajta. Nagyon szépen köszönöm előre is.

"A bölcselet csupán költészete azoknak, mikről még nincsen fogalmunk" M.I.

Vissza

Fórumszabályzat