Számomra érthetetlen, hogyan születnek az olyan megoldások, mint például ebben a cikkben az első név esetében. Az illető személynek van egy becsületes, eredetileg is latin betűkkel írt neve: Aleksejs Višņakovs. Ha mondjuk lusták vagyunk, és elhagyjuk a számunkra idegen mellékjeleket a betűkről, akkor marad az, hogy Aleksejs Visnakovs. Ezt a fajta egyszerűsítést a helyesírási szabályzat nyomdatechnikai okokra hivatkozva sokáig engedélyezte, de az immár több éve készülő új, 12. kiadás minden bizonnyal el fogja törölni, hiszen a mai, elektronikus alapú médiában indokolatlan fenntartani (erről részletesebben itt, a vége felé). Marad még az, hogy bunkó parasztok vagyunk, és egyszerűen fonetikusan leírjuk azt, ahogy halljuk a tévében, a közvetítés során a nevet: Alekszejsz Visnyakovsz. Délután a Sport 2-n adták a meccset, és ott a kommentátornak sikerült így, jól kiejtenie. De nem, az Indexnél még a bunkó paraszt szintet sem sikerült elérni, mert ez lett belőle: Alekszej Visznakovsz. Ez mi? És hogyan? Valaki látta valahol leírva, elhagyta róla a mellékjeleket, és még utána át is magyarosította az eredetileg is latin betűkkel írt nevet? Egyszerűen nem bírom felfogni, milyen elképzelés volt ez. Hiszen ha írásos anyagból vesznek át valamit, akkor az alapból copy–paste-tel történik, nem? Akkor mégis hogyan születhetett meg a fenti változat?
És ez sajnos nem egyedi eset, hanem tényleg mindennapos. Meg most megint az Indexre hegyeztem ki, de szinte bármely, internetes vagy nyomtatott sajtótermékben előfordul sajnos hasonló.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
