Ha olvasod, akkor ne mond már nekem, hogy jó ez így. Úgy érzem, hogy az íróknak is ez a problémájuk, nem akarják a képregényt követni, de azért belepillantgatnak, sorokat átemelnek, de azok önmagukban nem működnek. Az átírások van amikor működnek, pl Daryl hozzáadása jó ötlet volt, a governor "disneysített" változatával sem volt bajom, Rick kézlevágását sem hiányolom. Ez az évadzáró viszont tele volt hibával. spoilers, duh
Andreat kinyírták mert tudomisén, unta a színésznő, őt húzták ki a meg-kell-halnia kalapból. A szerepe egy részét most megkapta szása, de ő fájdalmasan idegesítő lett. Amikor megálltunk a gödörnél tudtam, hogy bele fog feküdni. Béna, idegesítő, ki kéne már húzni. Ugyanez a pappal. Képregény ugye megteheti, hogy behozzák, szerepe van amikor, alexandriában mond még két sort aztán bedobják egy sarokba. Itt most egy újabb idegesítő barom, aki ráadásul veszélyezteti az egész közösséget. Ennyire meg akar halni akkor hagynia kellett volna, hogy az úton széttépje a zombi. A "nagy" évadzáró halálnak semmi súlya, (most komolyan, csaksorozatos nézők felsikkantottak izgalmukban?), nem kötődünk a karakterhez. Persze a képregényben a feleség (eleve a nem csere minek kellett, ez valami pc baromság, hogy női képviselőt kell szerepeltetni?) torkának elvágása sem azért fontos mert húdenagyon szeretnénk őt, hanem mert Rick és Douglas viszonya, az alexandriai helyzet ezen a ponton már fel van annyira építve, hogy a "do it"-nak van jelentősége.
Bízom benne, hogy lesz ez még jobb is, azért nézem. Ha
SPOILERJesus
vagy
SPOILERNegan (6. évadzáró?)
behozása után sem javul a helyzet, akkor el lehet gondolkodni, hogy érdemes e még folytatni. Bár addigra marad a megszokásból nézés.

