28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Labdarúgó-Európa-bajnokság 2016, Franciaország



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33651]
Ami még kimaradt tegnap este, az a bíró ténykedése. Elsősorban a horvát–spanyol meccsre gondolok persze, és ott is főleg a tizenegyes-szituációkra. Ugyan a horvátokét csak egyszer láttam a kapcsolgatás közben, és azt a mérkőzés végén sem lassították már sajnos, de szerintem simán volt annyira büntető, mint amit megadott a spanyoloknak. De nemcsak a büntetők megítélése, hanem az elvégzésük is kritizálható. Elvileg az új, júniustól érvényes szabályrendszerben még szigorúbban figyelik, hogy a játékosok betartják-e a szabályokat, így például ha a kapus előrelép védés közben, akkor nemcsak hogy újra kell rúgatni, mint régen, hanem automatikusan sárgát is kap. Elvileg, hiszen tegnap konkrétan már három méterrel a vonal előtt állt, amikor érintette a labdát, a bíró mégsem szankcionálta. Emellett a horvát védők is berohantak a lövés előtt, így konkrétan a felszabadító Jedvaj is méterekkel beljebb és előrébb tartózkodott a többieknél, tulajdonképpen ennek köszönheti egyedül, hogy ő érkezett a kipattanóra elsőként. Ezért már önmagában meg kellett volna ismételtetni az egészet. Még ha a tizenegyes jogosságán lehet is vitatkozni, de ezek az utóbbiak olyan dolgok, amikkel biztosan nem. Illetve jó kérdés, hogy minek van az új szabályrendszer, ha egyszer nem tartják be...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat