Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Labdarúgó-Európa-bajnokság 2016, Franciaország
Azt még hozzátenném, hogy a csoportkör után a L'Équipe megválasztotta Čačićot a torna legjobb edzőjének. Nem mellesleg ugyanitt Storck végzett holtversenyben a második helyen, szóval már csak ezért is érdemes megemlíteni a hírt, ebben a topikban talán még nem szerepelt. A mai meccs után a horvátok szövetségi kapitánya viszont aligha lesz büszke magára és erre a taktikára...
Mindenesetre most a horvátok elmondhatják, hogy egyszer támadtak ki a 120 perc alatt, és kerültek helyzetbe, aztán meg is kapták az azt követő kontrából a kiesést jelentő gólt. Úgyhogy teljesen jogos volt részükről, hogy nem vállaltak semmi kockázatot, és ilyen minősíthetetlen játékot játszottak majdnem végig. Mondjuk akkor már miért nem vitték el a tizenegyesekig, az igen jó kérdés...
A lengyeleket sem értem teljesen, mi történt velük a félidőben, vagy milyen utasítást kaphattak az öltözőben. Az első félidőben még ők nyomtak, és irányították a meccset, aztán mintha elvágták volna. A végére pedig konkrétan az látszott rajtuk, hogy elfáradtak. Lassúak voltak, nem értek oda a labdákra, feküdtek a földön egyre gyakrabban. Oké, hogy két nappal kevesebbet pihenhettek, mint a svájciak, de Nawałka meg sem próbált cserélni, csak már a 100. perc után, és akkor sem használta ki az összes lehetőséget.
A walesiek is mintha elfelejtettek volna futballozni azután, hogy jól megnyerték a csoportjukat. Hozták azt a tipikus, ívelgetős, elképzelés nélküli brit focit, amit monduk a torna előtt vártunk volna tőlük. Úgyhogy sok mindent nem értettem ma, és összességében elég kiábrándító nap volt...

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 23:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8305]
- 22:31
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [4]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]