"2 atom- és 3 nitrogénbombával 7 várost nulláztam" - először szétsugároztad őket utána meg lefagyasztottad a népet vagy hogy? Mert nálam csak hidrogénbomba van ami nagyobbat szól mint az atom
Na igen a diplomáciát szidjuk rendesen. Én is most elkezdtem, ugyanis jelenlegi meccsen nem volt semmi gond míg másnap nem akartam folytatni. Ekkor belépés után Gandhi hadat üzent nekem, mondván megbékél majd az istenével miután engem elhamvaszt. Kösz. Hozzá se értem senkihez sem végig, de még csak a "barátaim" sem. Vele együtt egy másik arc is hadat üzent nekem, de ők még egymást is gyűlölték szal teljesen érthetetlen miért esett nekem ez a kettő. Ezek után egy hajómat elsüllyesztették és a norvégok is hadat üzentek, mondván gyenge a flottám. Hiába építettem 4 fregattot, nem hatotta meg őket, simán beléjük hajózott az inváziós serege a nyílt óceánon. Ezek mellett a gyenge haderőmre hivatkozva egyiptom is nekem esett. kb 20 kör múlva egy városa maradt a 6-ból és nagy lelkűen felajánlotta a békét...aham, hogyne.
Ami gond lehet még hogy a vége felé a kimaxolt városoknak csak nagyon rövid időre, pár körre lehet valami egyéb projektet megadni, hogy azzal foglalkozzanak, ne kelljen körönként adni nekik valami feladatot. Ugyanez a probléma a végjátékban a Civic és Science fejlesztésekkel is. 5-8 körönként újra és újra ugyanazt beállítani uncsi már és csak az időt húzza. Mintha arra számítottak volna hogy addig úgy sem nyúlik el egy meccs sem, pedig dehogynem, akkor kezdődik csak az atombomba dobálózás.
Extra: meccs közben másik monitoron a Gate című animet néztem és hát egy az egyben hozta a Civilization hangulatát, mikor lovasokkal rongyoltak az Artyknak és Tankoknak
Persze csak akkor vidám ez ha nem te vagy az a lovas...