Fórum » Beszélgetés a játékokról
Ghost Recon Wildlands
Nem tudom jelenleg hogy fogadnám az első és második részt, lehet felállnék előle. Az RPG része elhanyagolható, de mondjuk én nem is voltam soha az a vérbeli szerepjátékos, nekem az olyan komolyabb játékok (amik a legapróbb részletekig levisznek, kismillió apróságra kell odafigyelni, az nekem már sokk) ki is maradtak, mert kikészülök tőlük. 

Hasonló a saját igényrendszerem is, csak én megtalálom az örömöt a Divisionben és majd talán a Wildlandsben is, mármint társak nélkül. Előbbiben ez nem túl nagy gond, mostanra bőven van tartalom akár napi 3-4 óra játékhoz is, utóbbi meg majd kialakul, ahogy nézem, a szar startok ellenére sincs nagyon példa rá, hogy a UBI magára hagyta volna a címeit az elmúlt években.
OFF, de idefér:
Én a Mass Effect első részével játszottam, töredelmesen bevallom, hogy nem végig (kb. a 2/3-áig, saccra), az is ezer éve volt. Nem fogott meg túlságosan, de annyi jót hallottam azóta a sorozatról, hogy nem hagy nyugodni. Csak elég bugyuta az egésznek a szerepjáték része, de lehet, hogy ez javul a folytatásokra, passz. Valaki mondjon már erről valamit
Imádom a sci-fit, de kicsit olyan együgyűnek tűnt az egész.
OFF, de idefér:
Én a Mass Effect első részével játszottam, töredelmesen bevallom, hogy nem végig (kb. a 2/3-áig, saccra), az is ezer éve volt. Nem fogott meg túlságosan, de annyi jót hallottam azóta a sorozatról, hogy nem hagy nyugodni. Csak elég bugyuta az egésznek a szerepjáték része, de lehet, hogy ez javul a folytatásokra, passz. Valaki mondjon már erről valamit
Imádom a sci-fit, de kicsit olyan együgyűnek tűnt az egész. Respect is not given. It's taken.
Bizony. Se idő, se energia nincs normális játékostársak összeszedésére. The Witcher 3, Mass Effect, XCOM 2-höz hasonló felejthetetlen single player élményekre vágyom és annyi. 

Engem nem véletlenül szoktatott le a PS Plus előfizetésem lejárta hamar a DZ-ről. Mikor 6-7 óra körül hazaesem valahogy soha nem az jut eszembe, hogy egyet DZ-be nyomuljak és hiába vagyok tagja én is a Facebook csoportnak (és lenne meg a lehetőségem, hogy találjak normálisabb embereket) arra sincs időm, hogy az öcsémmel összeüljünk egyet pl. SWTOR-ozni. Pedig vele jóval többet kommunikálok mint egy vadidegennel.
Ez egyébként egy elég erősen koncepcióbeli hiba inkább. Anno emlékszem a SWTOR is ezerrel ráment a keményvonalas MMO irányra, ma meg ott tartunk, hogy ha az ember el akar menni egy Flashpoint-ba, kap egy mérhetetlenül erős plusz robot társat, hogy egymaga megcsinálhassa. Így is küzdés, de legalább az esély megvan.
DZ-ben eddigi egyetlen tapasztalatom az volt, amikor véletlenül meglőttem valakit, volt vele négy játékos és hiába mutogattam, integettem csak szitává lőttek.

Division is mocskos jó lenne, ha mondjuk gimis lennék és mindig akadna 3 pajti, akikkel délután 3-tól este 10-ig toljuk az instákat meg a DZ-t. Ez is tuti zseniális lenne hasonló koncepcióval, de a legtöbb ismerősöm már babázik(élővel!) inkább, a közvetlen barátaim és a haverok nagy része meg már csak munkára használja a gépet vagy otthon nincs is neki. Random emberekkel játszani meg olyan, mint sajtreszelővel rejszolni, ez már a Division alatt is bebizonyosodott. Ahol kicsit k*rva anyáztam majd inkább kiléptem, ha 3 idiótával próbáltam volna narancs cuccokat farmolni...

Végiggondoltam gyorsan azokat a játékokat, amiket az elmúlt hónapokban végigjátszottam, és ha csak a sztorit vittem volna végig, nem találok benne valamit, amivel lefoglalhatom magam picit egyik sem lett volna több egy egész estés filmnél.
A hype tényleg egy kicsit nagy, amit már csak azért sem értek mert Ubisoft játék (mondom ezt én, akinek ott figyel az összes AC rész a polcán és a Watch Dogs 2 is instant vétel volt), viszont akit elkap a hangulat az bőven talál benne tartalmat és jól el tud szórakozni vele.
Látom azt közösségi oldalon, hogy Division esetében is van, akinek a játék egy végigjátszás volt, vannak vissza-vissza térők és vannak, akik máig nyomják és találnak benne tennivalót. Nem vagyunk ugyanolyanok....
Az viszont tény, hogy számos érthetetlen dolog van benne, ami javításra szorul. Persze itt nem pont az elüthetetlen birkákra gondolok, de a fekvőrajtból induló sprinter teheneken én nagyon jót nevettem mikor találkoztam velük.

Trailer a rövidfilmhez(?).
Igazából a sztorit egy egész estés filmben jobban elviselném, a hype viszont már idegesíő. Inkább fordítanák ezt az időt pl. ezek kiküszöbölésére, vagy inkább csak tökéletesítésre.
Igazából a sztorit egy egész estés filmben jobban elviselném, a hype viszont már idegesíő. Inkább fordítanák ezt az időt pl. ezek kiküszöbölésére, vagy inkább csak tökéletesítésre.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 08:50
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [271]
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]