Mass Effect: Andromeda

Egy jól felépített játékban az ellenfelek fejlődése is megoldott. Ennek legrosszabb megoldása az Oblivion ahol MINDEN ellenfél szinteződik, egy közepes megoldása az, ami mondjuk a Divinity: OS-ben van, ahol az adott területeknek van egy fix szintje, ami meghatározza a haladásod irányát, és egy jobb az, amikor az adott hely hozzászinteződik a játékoshoz (nem tudom, talán az első Dragon Age-ben van hasonló, de ebben nem vagyok biztos), tehát belépsz egy területre és belövi az ellenállás mértékét.

De az abszolút jó megoldás az, hogy az első pillanattól adott a világot benépesítő ellenfelek szintje, és vagy elég vagy hozzá, vagy nem, a fő történet pedig hozzád igazodik valamennyire. Igen, Witcher 3. Ahol ha véletlenül magadra húzol valami komolyabbat, vagy el tudsz menekülni, vagy meghaltál. Ez elképesztő, szinte aránytalan mértékben megnöveli a beleélést és a játék hangulatát, az "ott vagyok" érzést, azt, hogy valami élő, tőled független világban jársz-kelsz.

Pl. a Skyrim elég jól helyrehozta az Oblivion hibáit, de ezek viszonylag új játékok. És valószínűleg mindannyiunkat darálta le már szupermutáns random találkozás közben, mondjuk 17 évvel ezelőtt, vagy futottunk a legalapabb ork gyalog elől a Gothic-ban. Vannak jó példák arra, hogy egy játék visszaadja a kiszolgáltatottság érzését, de ez már erősen OFF itt.

Respect is not given. It's taken.

De akkor ennyi erővel a gonosznak is gyúrnia kéne nem? Amíg mi szépen lépkedünk lvl1-től 30ig addig neki is kéne csinálni valamit, mondjuk a világuralmi terveit. Ehelyett csak a várában üldögélve várja, hogy elég erősek legyünk a legyőzéséhez.

A társak tudatos cipelése megvolt a trilógiában. Volt akit a karaktere, volt akit képességei miatt. Garrus az ultimate companion, őt egyszerűen nem lehet nem magunkkal vinni mert annyira jó és harcban is használható volt. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a BW játékok a karakterekről szólnak. Első körben én igyekszem "odaillő" (pl ha valami technológiai bizbaszt fedezünk fel akkor tech társat) társakat összeválogatni vagy olyan csapatleosztást ahol biztosan lesz majd valami jó banter a küldi során.

Most néztem a videót, amit itt alább említett valaki, amiben a fejlesztők mondták, hogy élő, lélegző, nélküled is működő világ benyomását kelti majd az Andromeda. Na, ha ezt bárhogy megoldják, ténylegesen senkinek nem fog hiányozni a napszakok változása, vagy az idő múlása.

Én emlékszem, amikor megjelent a KotOR, és egyszerűen nem akartam hinni a szememnek. Csodálatos játék volt (most is az), le sem szartam a napszakváltást, értettem, hogy a koncepció elmozdult ebből az irányból. De aztán amikor bizonyos bolygókra visszatértünk, az általunk okozott változások (talán új napszakhoz is kötötték az egészet) végképp palástolták ezt az egészet.
Ami viszont rettenetesen zavart, hogy az űrhajón hagyott társak is fejlődtek addig, amíg mi a többiekkel jártuk az adott bolygót. Magyarul levittem a mittudomén, mondjuk 6-ból 2 embert, a többiek ott pókereztek addig, és lépték ugyanazokat a szinteket, amiket mi vért izzadva szedtünk össze.

Ez szerintem rohadtul nevetséges, és felháborító. Fejlődjön az, akit viszel, és írjanak olyan karaktereket, hogy mindenkit vinni akarj, felváltva. Vagy, ami még jobb: az "otthon" maradtakat lehessen elküldeni valami anyaggyűjtögető, farmoló, tucat mellékküldetéseket megoldani, hasonlóan, mint a Pillars of Eternity-ben az erődből (vagy valami hasonló, csak dereng az is). És ahogy ott fejlődnek, annak mértékében lesznek erősek majd, amikor viszed magaddal őket. Ha nem küldöd, lvl1-en rohad egész játékidő alatt, de az a te döntésed lesz. Pontosan az ilyen döntésekről kellene szólnia egy ilyen játéknak, ha rpg-ként címkézzük, ha nem.

Respect is not given. It's taken.

Nyilván nem érdemes ugyanazt várni minden játéktól, egyiknek ez, másiknak amaz az erőssége. Ettől függetlenül némi fejlődés elvárható minden fronton egy szériánál. A ME esetében ez az "életszerűség" mindig is sántított, de azért látványosan foglalkoztak vele ahogy haladt a sorozat. Azért pl. a "nyugisabb" időszakokban hajón zajló események terén ég és föld a különbség az 1 és 3 közt. A visszatérő bolygók terén a 2 visszalépés volt, de a 3-ra azért itt is igyekeztek javítani a helyzeten. Nem sokat, nem ez volt a főcél, de azért törődtek ezzel is.
Az Andromeda esetében se itt várom a nagy durranást, de nem ártana, ha lenne előrelépés. És tényleg nem kell nagy dolgokra gondolni. Kinek fájna, ha hol ilyen, hol olyan napszak vagy időjárás lenne az adott bolygón? Vagy ha az időtényezőt kicsit belevinnék a világba, ami ettől sokkal élethűbbnek hatna. Nem ettől lesz jó vagy rossz a játék, de pont az ilyen finomságok dönthetik el, hogy egy játék egyedülállóan kiemelkedő lesz vagy "csak" egy nagyon jó klasszikus darab.

Az amúgy tényleg szubjektív kinek mi a fontosabb. Az életszerűség vagy a játszhatóság. Egy Falloutban azért megesett, hogy akár egy küldetést nem lehetett befejezni, mert vmi bandita kinyírt egy fontos karaktert. Vagy épp nem lehetett kereskedni, fegyókat javíttatni, mert a legjobb kereskedőt megölték útközben. Vagy ki kellett várni amíg nyit a bolt, vagy épp pont az a fickó melózik, aki nekünk kellett. Tök jó, hogy van élet és mozgás, de kényelmetlen is lehet adott esetben. Az mondjuk szerintem nem gond, hogy ez az élet korlátozott, nyilván mindig lehetne szofisztikáltabb, de azért sokat számít ez is, túlzás illúziónak degradálni.
A ME-ben viszont nem maradhattál le szinte semmiről, mert ha két fazon beszélgetett valamiről valahol, akkor jó eséllyel 20 órányi játék után is visszamehettél és meghallgathattad ugyanazt a diskurzust. Ha kellett vki, tudtad hol keresd stb.. Csak persze ez meg más szempontból rombolja a játékélményt. Anno kit érdekelt, de azért többszöri végigjátszásra már nagyon zavaró, hogy a ME1-ben a hajón Wrex vagy a beszerzőtiszt mindig csak egy helyben álldogálnak ugyanúgy és ugyanott. De a többi csapattagnál is hasonló a helyzet, csak ott legalább vmi alibicselekvés van, noha mindig tök ugyanaz.