Az a probléma, hogy bár függőséggé lett nyilvánítva az nincs megmagyarázva, hogy mitől függőség, mekkora az a mérték, amitől annak számít. Éppen ezért a mi szubjektív megítélésünk alapján megbélyegzésre kerül olyan is, aki nem biztos hogy az, míg aki tényleg az, azon kívül, hogy megbélyegzésre kerül nem fog kapni olyan segítséget ami ahhoz kell, hogy ezen túljusson.
Ma sok esetben a játék is egy kommunikációs felület, kapcsolati forma. 12-14 éves korosztálynak például a Minecraft, vagy egyéb MMO-k, amiken keresztül barátkoznak, barátaikkal tartják a kapcsolatot. Természetesen egy szülő azt fogja látni, hogy a gyereke suli után leül a géphez és játszik, majd mikor már sokadjára látja így egy cikk alapján megállapítja, hogy a gyerek függő, ami miatt drasztikus lépéseket tesz. Elveszi a lehetőséget, kitépi a felépített szociális környezetből, aminek köszönhetően lázongani kezd, amit a szülő megint csak a gyerek függőségének tud be.
Ugyanakkor a háttérben lehet, hogy addig nem volt kihatással a tanulmányaira a szülő meg későn ért haza így a gyerek így talált magának szociális környezetet.
Persze az is lehet, hogy épp ettől romlanak a jegyei és ezért tényleg közbe kell avatkozni, de a játék pont annyira hathat rá, mint egy baráti társaság, beszélgetés a Messenger-en, lógás a YouTube-on. Ezeket mégsem nevezik függőségnek, holott komolyabb szociális és mentális hatásai vannak, mint játszani.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Hivatalosan is betegség a videojáték-függőség [hozzászólások]
Mindenféle személyeskedés nélkül, tényleg nem értem, miért fáj egyeseknek az, hogy LÉTEZIK olyan, hogy videojáték-függőség, és mint a függőségek 99,99%-át, x évtizednyi kutatás és viták után kimondták, hogy ez betegség. Ha te nem vagy függő, örülj neki és lépj tovább. Ettől még kár lenne tagadni, hogy a kontroll nélküli játék nem egy emberéletet tört már derékba, főleg a mikrotranzakció elterjedése óta. Ahogy azt is kizártnak tartom, hogy a gamer szubkultúra majd emiatt lesz stigmatizálva. Szóval én nem érzem ezt emberiség elleni bűncselekménynek. Szerintem lesz még pár év, amikor majd érezni is lehet ebből valamit, pl. az igazságszolgáltatásban.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Több mint adattároló: a QNAP TS-473A NAS
- 3. Cyberpunk diorámákat alkothatsz a Midnight Momentsben
- 4. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 5. Felújítást kap a Croc 2 is, év végére várható a Kingdom of the Gobbos
Legfrissebb fórumtémák
- 13:29
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [4]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 10:55
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [7]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
