Ezek alapján, akkor abban sem bízhatunk, ha női karaktert választ valaki, akkor "shield-maiden"-ként kezelik, reagálnak rá, hogy pl. nem egy berzerker. Igaz, elismerem, ez egyrészt iszonyúan sok plusz szinkronmunkát igényelne, másrészt akkor elvileg hatással kellene lennie a világra, a történetre, a szereplőre, a benne elfoglalt helyére - kétlem, hogy az előző két rész sikeréből kiindulva ennyire változtatni vágyó kedvében lenne az Ubisoft.
Másrészt ez egy "atombomba" lenne a mai közegben, ha meglenne bármilyen módon különböztetve a két nem egymástól, főleg a nők hátrányára az irányukba történő "kezelés" szintjén (nem "egyenrangúság"). Szerintem éppen azért választották a viking kort a kezdetben pedzegetett ókori Róma helyett, mert a zsoldos karaktert ott már nem lehetett volna még egyszer elsütni, de a viking érában, a Vikings sorozatból is kiindulva a "shield-maiden" adja magát és illeszkedne is a settingbe (sőt, megjegyzem, szerintem jobban működik "ez", mint az ókori közegben, bár ott is elfogadható volt számomra a Leónidasz-vérvonal és a félisteni mivolta miatt [mielőtt félreértené bárki, én Kassandrával játszottam]).
Ettől függetlenül kíváncsian várom, mert a szivárogtatások alapján kasztok is elképzelhetőek, talán tulajdonságok is, elvileg még szerepjátékosabbra veszik a formulát. Ha már csak theme parkban reménykedhetünk, akkor remélem legalább a világgal való interakció lehetőségét növelik, alá RDR2 módra.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Assassin’s Creed Valhalla
Gondolom ez is párhuzamosan volt fejlesztve az előzővel, szóval nagy fejlődésre [a visszajelzések alapján] nem számítok.
Valószínűleg tényleg csak egy újabb hangulatos theme park, lelketlen open world táborpucolással és egy-két emlékezetes sztori-/mellékküldivel.
Assassin-templar hiába, hogy ilyenkor még nincs, canon szerint már akkor is azok voltak amikor még nem is voltak...

Ma délután kettőkor elindult a livestream, ahol egy Bosslogic nevű grafikus élőben vázolja fel a leendő rész témáját. Mindezt úgy, hogy egy képet rajzol.
Az eddig kiszivárgott hírekkel ellentétben valószínűleg Valhalla lesz az alcím, nem pedig Ragnarok (egyelőre a téma címében meghagyom mindkettőt, majd később megkérem Dinoékat, hogy töröljék, amelyik nem kell). Az eddig megfestett fagyos vidéken úszó hajó és a harcoló lovag, középkori várrommal a háttérben alapján nagyon úgy tűnik, hogy valóban a viking korba kalauzolnak minket. Ha igaz a többi hír is, miszerint bejárható/hajózható lesz Észak-Európa, valamint részben Anglia és elérhető lesz a középkori Párizs (esetleg Normandia is?), ez ismét egy hatalmas játszótérnek fog ígérkezni (sőt, eltudom képzelni, hogy egy DLC-ben elérünk a varég/rusz vidékre is).
Nagyon remélem, hogy az Ubisoft tanult az előző két új rész hibáiból és a "lélektelen" lootolást visszaveszik, sokszorosan megnövelve a delosi és a "The Lost Tales of Greece" típusú, egymásra épülő melléküldetéseket, fejlesztve azokat. Aminek még örülnék, az a witcher-féle szürke zónás moralitás-ábrázolás, ahol lehetne végre nem orgyilkos lenni, vagy akár még "templomos" sem, főleg, hogy a tényleges viking korban még nem léteztek, és remélem nem jön egy újabb maszkos titkos rend (vajon kik lesznek? - lehetne végre több frakció, nem, nemcsak többféle klánt értek ezalatt). Az észak-európai régiónak a másféle moralitása a tőle délebbre lévőekhez képest erre fantasztikus lehetőséget adhatna.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Több mint adattároló: a QNAP TS-473A NAS
- 3. Cyberpunk diorámákat alkothatsz a Midnight Momentsben
- 4. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 5. Felújítást kap a Croc 2 is, év végére várható a Kingdom of the Gobbos
Legfrissebb fórumtémák
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 13:29
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [4]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]