Illetve a Nolan csoportban kifejtettem - és normális megfejtést nem is kaptam - hogy szerintem az nagyon nem oké, ha egy film nem áll meg a lábán, akár egyetlen nézésre. Az Interstellar paradoxonára talán adhat valamiféle választ a szingularitás elmélete, de azért maradjunk annyiban, hogy ez nem olyasmi, amit egy átlagnézőnek, vagy akár egy mérnök nézőnek ismernie kellene. A "Cooper hogy kerül először oda?" kérdésre a film nem kínál választ, még csak be sem lebegteti annak a lehetőségét, egy teljesen hagyományos logikai bakiként hagyja ott ezt a kérdést. Ez baj. Én imádom az Interstellart, nevetségesnek tartom a Rotten pontszámot is, szerintem az évezred legfontosabb sci-fije. De attól ez még ott éktelenkedik rajta mindenképpen: vagy a logikai rendszerében, vagy a filmnyelvében, amivel közöl velünk ezt-azt, de ott van.
Van film, aminek az élvezetéhez nem árt tudni ezt-azt: a Volt egyszer egy... Hollywood teljes megértéséhez tudni kell azt, hogy Roman Polanski feleségét, Sharon Tate-et megölte Charles Manson bandája '69-ben. Na, most a magyar nézők szerintem 80+ százaléka még Polanskiról sem hallott, nem a feleségéről. Ez egy probléma, aminek nem nagyon van megoldása, én sem gondolom, hogy az alapműveltség része lenne ez az információ Magyarországon, bár azt sem, hogy ha az lenne, akkor többen tudnák.
Aztán van film, ami annyira rétegzett, hogy elsőre egyszerűen képtelenség kihámozni belőle mindent, mert minden pillanatában, jelenetében olyan mértékben telített és/vagy szimbolikus, hogy kell legalább egy újranézés. Mondjuk ilyenek Paul Thomas Anderson utóbbi filmjei, a Vérző olaj, a The Master vagy a Fantomszál. Harmadik, negyedik nézésre is találok bennük új olvasatokat, összefüggéseket. De ettől ezek a filmek még tökéletesen működnek elsőre is, egyáltalán nincs arról szó, hogy valaki arra alapozna, hogy majd harmadikra összeáll a néző fejében.
Ha tényleg az van, hogy kell a TENEThez két-három alkalom, hogy összeálljon, én garantáltan meg fogom neki adni ezeket (amennyiben jó film), de ez egy kurva nagy hiba akkor a filmben, ami kizárólag Nolan számlájára írható. Ez egy közönségfilm, nem az atomfizikusokat vagy a szingularitáskutatókat célzó rétegmozi, a legalapvetőbb elvárás az irányába a közérthetőség. Az Eredet tökéletesen érthető elsőre is, ha valaki figyel. Az, hogy dolgoztatja az agyadat, csak egy hálás mellékhatás, de egyébként még ezt sem mondanám: a film egyik hibája, hogy meglehetősen didaktikusan rágja a szádba a dolgait, hol házifeladat, hol lecke számonkérés, hol trial & error formában. De legalább biztosra megy és a megértés egyetlen feltételévé a figyelem válik, nem nyolc év gyakorlat a NASA-nál.
Mindjárt itt a film, ki fog derülni, hogy mi van, de engem ez a mondat aggaszt a legjobban, hogy tényleg az van, hogy Nolan azt adja, amit az ember elvár tőle. Én kurvára meglepődtem a Begins után a TDK elképesztően komplex morális dilemmáin. Vagy azon, hogy milyen hihetetlen stílusérzékkel keverte ki az Interstellart a dráma, megtalálva a sci-fi és az akció tökéletes arányát, hozzáadva - itt-ott kicsit bénán, de szerethetően - egy jó adag emberséget. És egészen tisztán emlékszem a döbbenetre, amikor a Dunkirk idősíkjai egymásba csúsztak a végén, konkrétan a hideg ráz, ahogy írom, annyira él még bennem az élmény. Szóval, ha Nolan azt adja, amit az ember vár tőle, akkor ott valami nem stimmel. Ha biztonsági játék van, akkor valami hiányzik a filmből, ami az említett példákban ott van, mert ezekről egyáltalán nem a biztonság jut eszembe, inkább a kísérletezés (de egyáltalán nem a technikai elsősorban), az innováció. De majd meglátjuk, már csak néhány nap.
Respect is not given. It's taken.
), az elsőre inkább dőljön hátra, és ne figyeljen a részletekre, mert rengeteg van belőle, és el lehet veszni bennük. Sokan panaszkodnak arra, hogy azért nem értik a filmet, mert nagyon rosszul van mixelve. Jön egy kisebb spoiler: ennek oka lehet az, hogy SPOILER
