A '90-es évek vége óta követem a focit, így a magyar válogatott mérkőzéseit is, de ilyet nem nagyon pipáltam, amit ebben az évben (azaz ősszel, mert tavasz ugye nem volt) produkáltak. És nemcsak az eredményekre gondolok, hanem úgy általában mindenre. Van elképzelése, egyértelmű taktikai felállása, tudatos, begyakorolt játéka a csapatnak. Nem mi alkalmazkodunk az ellenfélhez, hanem játsszuk bátran a sajátunkat, alkalmazkodjanak ők, ha akarnak. Mentálisan is bírjuk, nem törünk össze hátrányban sem, nem kapunk gólt a végén, sőt, sorozatban mi rúgjuk a hajrában a gólokat. És ami talán a leghihetetlenebb, hogy tök mindegy, ki esik ki, aki beáll a helyére, az szinte ugyanazt a színvonalat hozza. Ma is ilyen-olyan okokból nem játszhatott Gulácsi, Orbán, Szoboszlai, Sallai, Szalai, akik bármelyike többet ér papíron, mint nagyjából bárki, aki ma pályára lépett kezdőként vagy csereként, mégsem látszott meg a hiányuk a csapaton egyáltalán.
Félelmetes.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
