SPOILER
Szóval... azért ez így... érted, gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki kihagyta a korábbi részeket. Még anno az 1-el toltam, de félbehagytam. Illetve toltam az Odyssey-t, de azt meg emiatt hagytam ott, mondván, inkább majd ezzel. 140 óra volt, tényleg, szuper meg minden, de így elengedni a játékost... 0 magyarázattal. Úgy, hogy tényleg tizenx éves a sorozat, 10-ből állítom 7 ember nem tolta ki mindet, vagy legfeljebb párat. Ez így elég... felemás megoldás. Érted, képzeld magad a helyembe: eleve az egész jövő szál egy katyvasz, de akkor még a végén van a testcsere, meg hogy az istenek azok valami űrlények (ez bevallom mocskosul adja, azzal együtt, hogy kb 40 helyen láttuk ezt elsütve) és semmi, de semmi konkrétum nincs, valami kapaszkodó, vagy bármi. Áh... Nem tudom, nem egy elegáns megoldás. Január 2-án lett meg a Basim-féle endboss sztori. Erre tegnap visszaülök, van még egy zóna, DE MINEK?? Semmi értelmezhető nem volt, ami tényleg olyan gamechanging lett volna, minek kellett ezt még azutánra tenni? Kb. mintha a Jedi visszatérben az Uralkodó halála után még lenne 20 perc amiben rohamosztagosokat ölnek valami térképért, vagy nemtom. Azt se tudtam, hogy vége a gamenek, vagy mi van. Csak a viking setup miatt ültem le elé, és legfeljebb egy japánosért, vagy világháborúsért tenném meg újra. De ahhoz képest, hogy mennyire hangsúlyos rész a jövő szál az endingben, meg úgy egyáltalán a gameben, a 0-nál is 0-bb infót kapunk. Kb mintha egy filmet norvégul néznék mandarin felirattal. Mindegy, feldolgozom azért.
Csak ha ez nem ilyen lenne, akkor állítom, azt mondanám, hogy szinte tökély, minden hülyesége ellenére. Így meg itt ez a "meh" élmény.
Csak ha ez nem ilyen lenne, akkor állítom, azt mondanám, hogy szinte tökély, minden hülyesége ellenére. Így meg itt ez a "meh" élmény.Azért köszi a segítséget, lehet valami gyorstalpalóban utánaolvasok, vagy nemtom.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
