Tomb Raider I-III Remastered teszt - Azok a régi jó dolgok.... [hozzászólások]

Hát Aladdint repülés kóddal toltuk, de úgy nem volt élvezetes és a 2. pályánál így se mentünk tovább, a The Lion King-ben pedig az a fránya 2. pálya a majmos logikai feladványokkal és a pixelpontos ugrándozásokkal... Mindig elakadtunk a végén, mert gyerekként nem jöttünk rá, hogy az egyik majmot vissza kell ordítani a 2. körös ugrásnál és ez a trükk, hogy ne dobjon a vízbe. Amikor meg végre rájöttem és egyetlen egyszer túljutottam a 2. pályán, rögtön megölt a sakál a 3. pálya elején, ami ugye a bossfight-tal indult... Game over és kezdhettem az egészet elölről... A pár éve történt újrakiadással is vért izzadtam vele. Azzal a kikötéssel toltam, hogy csak checkpointoknál save-elek, visszatekerést pedig csak a bónuszpályákon használok. A későbbi pályák még brutálisabbak voltak nehézségben, nem beszélve a végső bossfight-ról... De végül eljutottam a végére.

De gyerekként nem volt célom sose a végigjátszás, tudtam, hogy ilyen feltételekkel nem fog menni. A legnagyobb ilyen gyerek achie-m C64-en a Giana Sisters végigjátszás volt. 33 pálya egyhuzamban, a 20-as felett pixelpontos ugrásokkal. Úgy sikerült, hogy ARMN kóddal (durva, hogy máig emlékszem rá) először minden pályát végigtoltam és kitapasztaltam, ezután már ment egyhuzamban, pályaugró kód nélkül is. Volt benn 1-2 secret skip lehetőség a Mariohoz hasonlóan, de így is brutál nehéz volt a végére érni egyhuzamban, véges számú élettel.

Jah meg a GameBoy. Azon sok játékot kitoltam, pl. Duck Tales 1-2, Jungle Book, Tom & Jerry, The Flintstones egyhuzamban (mert nem autosave-elt), de voltak autosave-es játékok is már, mint pl. Super Mario Land 2 és a Wario Land. Ezeket is sikerült végigtolnom, ahogy a Super Mario Land is sikerült még autosave lehetőség nélkül. A GameBoy valahogy megengedőbb volt a nagykonzolokhoz, C64-hez és DOS-os játékokhoz képest. Persze azon sem volt könnyű végigtolni bármit is, pláne, hogy az elem lemerüléssel is számolni kellett, ami szintén jó sok újrakezdést okozott egy-egy játék finisében járva...

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"

Mondjuk a Lion King/Aladdin esetében direkt az volt a cél, hogy hosszú időre lekösse a gyerekeket, és ezt úgy lehetett a legköltséghatéko legegyszerűbben elérni, ha K nehézzé tették a játékokat, szerintem egy generációnak okoztak vele PTSD-t. Utólag visszagondolva fingom nincs, minek kezdtük elölről ezeket 150x, valamiért az lehetett bennünk, hogy ezt végig kell játszani.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Akkoriban baromi nehezek voltak a játékok. C64-en pl. alig volt valami, amit végig lehetett tolni. De pl. a PC-s / konzolos Sonic 1-2-3, The Lion King, Aladdin is ilyen volt a DOS korszakból. Pár éve játszottam ki ezekből a remastered verziókat, ahol volt állásmentési, visszapörgetési stb. lehetőség és még így is vért izzadtam. Az eredeti verziókban kapott az ember 3 életet, aztán tolja végig az egészet egy ültőhelyben, pixelpontos ugrásokkal és időzítésekkel, úgy, hogy a Sonic 2 brutál nehéz dupla főbossain nem adott gyűrűt és checkpointot sem a játék (szóval egy hiba és az 1. boss elé rakott vissza az 5 perces brutál nehéz dupla bossfight-ban)! Ha meg elfogyott az összes élet, kezdhettük elölről az első pályától az egész játékot. Én nem tudom, volt-e ember, aki ilyen feltételekkel végig tudta-e játszani őket. Mert manapság is vannak ilyen achiek, meg hardcore fokozatú nehézség, ahol ezek a feltételek, de mielőtt belevágnak a hc játékosok, előtte normál módban százszor végiggyakorolják az utolsó pályákat és bossokat. Régen erre sem volt lehetőség. Fél óra volt minimum eljutni a végére és ott kellett kitalálni rögtönözve, mit csinálj, előgyakorlási lehetőség nélkül. Ma már ilyen szintű nehézség eladhatatlan lenne. De ez a kristályos save rendszer is ilyen az első pár Tomb Raider-ben. Nem találtál elég kristályt? Szevasz. Elhasználtad az összes kristályt, mielőtt belefutottál egy jó nehéz szakaszba? Akkor is szevasz.

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"

szerk: hozzáteszem, akkor teljesen más is volt az ingerküszöb, pl. irányításnál. Volt egy Pentium 1-esünk, egy olyan billentyűzettel, amit a nővérem egyszer nyakon öntött kólával, és a billentyűk egyharmada onnantól kezdve hol működött, hol nem, hol beragadt, hol nem. És így játszottam végig olyanokat, mint a TR1, meg olyanokat, mint az Abe. Az utóbbin teljesen meglepődtem, amikor pár éve újra kipróbáltam, te jó ég, milyen fáziskésés volt az irányításban úgy, hogy közben mindent ki kellett centizni. Más fából faragtak akkor minket, vagy nem tudom.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Én szerettem a klasszikusokat (I-től IV-ig) és az Angel of Darknesst is. Szóval számomra akkor lesz teljes az öröm, ha a IV-est és az AoD-it is remasterelik. Mondjuk az utóbbira várhatunk, mert elég rendesen gyűlölik a mai napig azt a játékot. Holott az első felén remekül szórakoztam, a második felére már láthatóan elfogyott az idő és a pénz. Szuper játék lett volna belőle, ha engedik a fejlesztőknek normálisan befejezni.

Azért így is örülök ennek a remasternek, de előbb megvárom, amíg olcsó lesz, mert bőven van mivel játszani...

Barthezz: mondjuk ez fura, egy TR játék volt, ami kiidegelt, az Anniversary, főleg a T-Rexszel meg az utolsó pályával. A sima első résszel tök kényelmesen elvoltam.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

"Akárhogy is indul neki egy mai ifjonc, valószínűleg hamar felteszi majd a kérdést, hogy mit evett ezen az apuka vagy nagyapa (!) és hogy tudott ezzel játszani?"

Leginkább sehogy. Egyiket se játszottam végig, annyira idegesítő egy nagy rakás szar volt. Egyedül az óriási csöcsök miatt kezdtek bele sokan. Teljesen felesleges volt szvsz "felújítani" ebben a formában. Talán az Angel of Darkness volt az, ami már élvezhető volt, több értelme lett volna azzal foglalkozni. Bár persze, ami késik...

Dark Archon