A BG3 remekül bánik a szavakkal, hihetetlen színesek a narrátor leírásai, humorosak a párbeszédek, és eleinte kétségtelenül bevonja a játékost - de aztán ahogy haladtam előre, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a lore és a fősztori nem túl izmosak, a társak pedig nem érződnek koherensen viselkedő hús-vér embereknek (bár a szinkronszínészek mindent megtettek, amit lehetett, így mindegyiknek akad egy-két ütős és érzelmes jelenete), így a dating simulator része sem tudott megfogni.
A CP2077-et a development hell alaposan megtépázta, a fősztori rövid, a társak/barátok szálai nem azonos súlyúak, de még így is zseniálisan húsba maró és mély. Tök hasonló a két játék alapkonfliktusa, de össze sem lehet vetni V relic miatti kétségbeesését és fokozatos leépülését, a Johnnys oda-vissza beszólogatásokat, meg a 6-8 fajta, a szereplőket különféle módokon seggbe rúgó befejezés érzelmi impaktjait az egész tadpole-Emperor-Orpheus-Absolute cuccal.
Nagyon jó volt a linkelt videó, és értem, miről beszél a srác, de a két játék teljesen más minőség írás terén. Persze ebben szerepet játszik az is, hogy az egyik egy akció rpg előre kőbe vésett főszereplővel és sztorival, a másik pedig egy klasszikus crpg, aminek a fő feladata az, hogy lehetőségek végtelen sorát biztosítsa a játékosnak a homokozóban, és így óhatatlanul generic és sokszor sekélyes lesz a legtöbb elem. Ezt már sokszor áttárgyaltuk, itt is szóba került.
