28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

World War 2 RTS - Battlefield Command



Írd ide hozzászólásod:

Epameinondasz
Epameinondasz [249]
A fejlesztők előző munkájából kiindulva, csupa jó dologra számíthatunk. Az Il-2 Sturmovik-ban ahol még arra is ügyeltek, hogy ez meg az a Jakovlev felszállásnál, ebbe vagy abba az irányba akar kitérni, ill. egykori német és szovjet pilótáknak mondanak köszönetet, akkor a WW2-RTS -től is elvárható ilyen precízitás.
Véleményem szerint ez a progi is olyan lesz, mint pl: a Total War sorozat (Shogun, Medieval, majd Róma), megáll félúton a realitás felé. Persze ez már bőven elég sokaknak, hogy azt gondolják, megszületett a racionális játékprogramok etalonja. Az RTS-ek másik nagy rákfenéje az idő és távolság viszonya, ez annyit takar, hogy adott távolságra akár másodpercek alatt el lehet nyargalni, ami valójában akár 1 órát is igénybe vehet. A képek alapján hatalmas távolságokat látni, kiváncsi vagyok lemerik-e lassítani a játékmenetet. Ja és még valami, arról volt szó, csak a Nagy Honvédő Háborút ábrázolják, most talán a kiadó nyomására már az angolszászok is szerepelnek, mindez egyenlő lesz az egyes nemzetek fegyverzettípusának drasztikus csökkentésével, plusz a sokat akar a szarka... effektussal. Na, de remélem a legjobbakat.

Vissza

Fórumszabályzat