Szerintem igenis jó, hogy a Gripeneket választottuk, nagyon! sok okból kifolyólag:
1. a 140 milliárdos összeget 1012-ig kell teljesteni
2. az összeg jelentős részét (kb. 30 milliárd Ft) a konzorciumnak Mo.-n kell elköltenie, ezzel is új munkahelyeket teremtve.
3.A Gripenek, ha jól tudom, teljesen új állapotban kapjuk a Svédektől. Eleddig 128 darabot gyártottak belőle (a külföldi megrendelések mellett), és ezt mind a svédek használják.
4. A Gripen 4. generációs vadászrepülő, míg az F16 harmadik.
5. A gripen fegyverzetének a felszerelésére háborús helyzetben elég egy fegyvermérnök+két személyzet, ugynez az F16-nál 5-6 emberes feladat.
6. A Gripennek 200-méterrel rövidebb felszálló, illetve 300-méterrel rövidebb leszállópályára van szüksége.
7. Mivel Svédország 1800 valahány óta nem volt háborús helyzetben, viszonylagosan kevés légitámaszpontjuk miatt a Gripent úgy alakították ki, hogy krízishelyzetben teljesen sima országútra, ill autópályára is képes legyen le-illetve felszállni.
8. A Gripen 100%-osan számítógép vezérelt fedélzettel van felszerelve.
9. A grippennek egy repült órája 150 ezer forintba kerül, az F16-nak 240 ezerbe.
10. nagyon sokan azt hozzák fel az F16 javára, hogy eddigi mérlege 100%-os, azaz egyetlenegy légicsatát sem veszített...Ez igaz is, de azt nem szabad elfelejteni, hogy éles légicsatában eddig körübelül 5-10 alkalommal vett, részt, mivel az F16-ot eredetileg vadászbombázónak fejlesztették ki, nem elfogóvadásznak. A kis Grippen pedig inkább elfogóvadász, mintsem vad.bomb.
11. A Gripen kisebb súlyánál, és korszerűbb aerodinamikájánál fogva sokkal jobban manőverezhető légiharcban, mint egy F16-os.
Na hirtelen ennyi jutott az eszembe, bocsi ha hosszú voltam.
Bye
Nem hiszek a női nemben....Csak a női igenben
