"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2006
Meg amúgy is a szabályok tisztázását kérik nem elsősorban a ferrari büntetését.
Ezaz "állandóan keressük a ferrariban a csalás lehetőségét", már kezd szánalmas lenni egy kicsit. Ha a hátsó szárny nem, akkor az első...lool
Még egy-két évet aláz a rönó, akkor már ők lesznek a csalók valszeg. Savanyú a szőlő még mindig, pedig már nem a ferkók az urak, csak kicsit sokáig tartott az uralmuk.
Még egy-két évet aláz a rönó, akkor már ők lesznek a csalók valszeg. Savanyú a szőlő még mindig, pedig már nem a ferkók az urak, csak kicsit sokáig tartott az uralmuk.Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni. (Marcus Aurelius, római császár)
Az egyik kanyarba egyszerre esett be a 2 meki meg egy Red Bull, akkor éreztem h az necces lesz, után mutatták h Kimi alatt szitál az autó és durr, lehetett látni h a jobb hátsó felfüggesztésnek annyi, mivel Klien bal első kerékfelfüggesztése elszállt, gondoltam h ő lökte ki.
Ami a Ferrarit illeti:
A Ferrari első szárnya is gyanús
Ami a Ferrarit illeti:
A Ferrari első szárnya is gyanús
PSN: nayrobi11
Én is úgy láttam, hogy Kimit valaki kilökte.
A Ferrarikkal mi volt a gond? Lemaradtam volna valamiről?
A Ferrarikkal mi volt a gond? Lemaradtam volna valamiről?
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
Érdekes egy futam volt, de izgalmasnak nem mondható...
Klien kilőkte Kimit, ezek a faszok nem vesznek észre semmit, hogy szakadna le az a lift...amúgy Kimi kicsit őrült módjára vezetett, lehetett volna türelmesebb is. Grat a Renaultnak, bár nem örülök neki (sőt...), de azért megérdemlik. Az jó h a nagycsaatok közül a mercik kibírták mind a 2 hétvégét, a Ferrari helyezését megóvják, lesz itt még helycsere...majd kiderül, 2 hét múlva kövi futam, az már izgibb lesz!
Ja, és örülök h JV szerzett pontokat, eddig veri Nicket
Klien kilőkte Kimit, ezek a faszok nem vesznek észre semmit, hogy szakadna le az a lift...amúgy Kimi kicsit őrült módjára vezetett, lehetett volna türelmesebb is. Grat a Renaultnak, bár nem örülök neki (sőt...), de azért megérdemlik. Az jó h a nagycsaatok közül a mercik kibírták mind a 2 hétvégét, a Ferrari helyezését megóvják, lesz itt még helycsere...majd kiderül, 2 hét múlva kövi futam, az már izgibb lesz!
Ja, és örülök h JV szerzett pontokat, eddig veri Nicket

PSN: nayrobi11
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Holnapután érkezik meg PC-re a tavasszal iOS-re és Androidra megjelent The Division Resurgence
Legfrissebb fórumtémák
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 11:41
- Szét*** az ideg [5539]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
