Assassin's Creed Origins
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Mozi

A Szőke kóla Hyppolit díja

2006.09.20. 18:38 | szerző: Dino | kategória: Mozi

2002 óta rendezik meg minden ősszel a Vidor Fesztivált Nyíregyházán, ahol az ország legrangosabb színházai mutatják be legjobban sikerült vígjátékaikat. Emellett egy hétre átalakul a város mindennapi élete is, hiszen a sok száz kísérőprogram (zsonglőrködés, utcazenélés, bábszínház, pantomim) a főteret szabadtéri színházzá, mozivá vagy éppen koncertteremmé változtatja. Természetesen ilyenkor minden attrakció a vidámság jegyében zajlik.
Idén a kilenc színházi díj mellett helyet foglaló egyetlen filmes díjat, a Hyppolitot Barnóczky Ákos Szőke kóla c. vígjátéka nyerte. A huszonöt főből álló zsűri, amely dönthet e jutalom odaítélése felett, a közönség soraiból, önkéntes jelentkezés után kerül ki. „Számunkra azért külön öröm ez a díj – nyilatkozta Barnóczky Ákos, a Szőke kóla rendezője –, mert ha egy „közönségzsűri” ítéli a legjobb magyar vígjátéknak alkotásunkat, az mindenképpen arról tanúskodik, hogy az embereknek tetsző filmet készítettünk. Tehát megvalósult eredeti célunk.”
A tavaly decemberi alkotás még megtekinthető néhány hazai moziban, illetve DVD hordozón, sok-sok extrával már megvásárolható a boltokban. ■

Forrás: SPI

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló