28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Circus Empire bejelentés

Egy cirkusz menedzselését kapjuk hamarosan feladatul.

Írta: Retee

Az Enlight Interactive csapatának neve már ismerős lehet sokaknak, hiszen ők felelősek például a Scrapland fejlesztését, amely egész korrekt kis játék lett az eladások alapján. Most pedig egy új nevet jelentettek be, méghozzá a Circus Empiret, amely közlésük szerint a világ első háromdimenziós cirkusz-szimulátora lesz. Azt hiszem innentől kezdve nem kell különösebb fantázia hozzá, hogy elképzeljük lehetőségeinket. Három szinten fejleszthetjük saját kis csapatunkat: kellékeket vásárolhatunk, artistákat, bohócokat "igazolhatunk le", és mi állíthatjuk össze a programot is. Minél extrémebb művészeket és mutatványokat tudunk a felhozatalba tenni, annál nagyobb a népszerűségünk, és ezáltal bevételünk. Az előbb már említett klasszikus bohóc és bűvész mellett persze még rengeteg számot vehetünk fel a műsorba: motorbiciklisek, artisták, állatok és minden más, amit csak az ember megkívánhat a hatalmas sátorban. A megjelenés idén májusban esedékes, de előtte még számíthatunk egy demó kiadására is. Képek alant, de a hivatalos honlapon megnézhetitek az első videót is.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Circus Empire
  • Circus Empire
  • Circus Empire
  • Circus Empire
  • Circus Empire

Circus Empire

Platform:

Fejlesztő: Enlight Software

Megjelenés: 2007. május

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!