2007 januárjában jelentették be hivatalosan, de már előtte is lehetett tudni, hogy készül a Warhound című belső nézetes akciójáték. A Techland büszkeségében egy mindenre elszánt zsoldos bőrébe bújhatunk bele, aki csak olyan küldetéseket vállal el, amelytől már a hivatalos katonaságot is féltik - persze fáradozásait busásan meg is jutalmazzák. Habár FPS-ről van szó, de rendelkezünk bizonyos képességekkel, amelyek megkönnyíthetik a feladatokat, azokat, amelyek a világ legeldugottabb részein várnak ránk: Korea, Afrika, balkán - és egyéb nem túl bizalomgerjesztő gócpontok. Van ahol az éppen erőfitogtató kormány ellen kell fellépnünk, van ahol túszokat kell mentenünk, máshol merényletet hathatunk végre, mindenesetre a fejlesztők ígérete szerint a missziók végrehajtása már csak azért is szórakoztató lesz, mert többféle úton érhetünk el a végükre. A Warhoundnak nem kell szégyenkeznie a grafikája miatt se, hiszen a ChromeEngine legújabb változata pörög majd motorként alatta, ez pedig már kihasználja a DirectX 10 képességeit is. Az új videó alant tekinthető meg, alatta pedig egy régebbi (márciusi), gameplay trailer is helyet kapott.
Warhound - nem Crysis, de igyekszik
Új videó a kommandós FPS-ről.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Razor03 2007.08.17. 19:29 [14703]
Az első videó nagyon jó. Ne temessétek a játékot a 2. videó miatt, hisz látszik a technikai fejlődés.
Nekem az a véleményem, hogy sokkal jobb lett volna, ha a CoJ-t folytatják ;).
Nekem az a véleményem, hogy sokkal jobb lett volna, ha a CoJ-t folytatják ;).
davkar9 2007.08.17. 18:02 [11515]
Valóban, azt nem olvastam, bocs. Tyű, ha már a CoJ-t is ilyen grafikával tolhattuk volna (persze nem volt azzal baj csak ez mégis csak csinibb;-) )
Retee 2007.08.17. 17:49 [1560]
A második videó - ahogy a hírben jeleztem is - régebbi, konkrétan márciusi, szóval korábbi szakasz jóval.
davkar9 2007.08.17. 17:29 [11515]
Az első videó az nagyon szép, amikor a tank belelő a fába, kép, hang elképesztő. Ez a második meg CoJ modern mode?
Skorpio90 2007.08.17. 15:12 [5530]
Pontosan. Nem tudtam hova rakni a Chrome engine-t, de amint megnéztem a 2. videót, egyből beugrott, hogy a CoJ használta.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]