Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
1997-ben jelent meg a Turok: Dinosaur Hunter, amelyben dinoszauruszokra vadászhattunk - belső nézetből. A program nem lett különösebben sikeres, inkább csak brutálisnak számító gépigénye miatt beszéltek róla, illetve ő volt az akkoriban még vezető helyen lépkedő 3Dfx kirakat-játéka. 2003-ban aztán ismét visszatért a személyi számítógépre, de igazán a konzolos verziói hódítottak. Most viszont ismét megkapjuk, hiszen a Touchstone hivatalosan is bejelentette, hogy elkészítik a PC-s verziót, amely a tervek szerint 2008 tavaszán érkezik majd a boltokba. Az FPS-ben egy futurisztikus planétán küzdhetünk meg az őskori élőlényekkel, amelyek között megtalálhatjuk a hatalmas ragadozókat, de a békésebb növényevőket is.





