Tegnap este illetve éjjel óriási(?) razziát tartott a rendőrség, amely során hazai torrent portálok, fizetős privát ftp-k, és smswebek szervereit foglaltak le. Ugyanakkor hivatalos közlemény még nincs az ügyről, inkább csak a találgatások dominálnak, amelyek 80 elszállított gépet említenek. Ami biztos, hogy a legnagyobb hazai torrent portál, a Bithumen szerverét elvitték, de a hírek szerint néhány ártatlan masinákat is cipelt el a rendőrség. Elviekben ma tovább folyik a razziázás, de lehetséges, hogy az egész történetnek nagyobb a füstje, mint a lángja. A webisztán nem hivatalos információ szerint mindenképp, azonban az is tény, hogy a hazai netforgalom jelentősen lecsökkent az esemény óta (ez azonban lehet egyszerű reakció is). Ellentmondó információk érkeztek arról is, hogy vajon a rendőrség "vadászik-e" a top10 seederekre (feltöltők), az azonban jól látszik a fórumokból, hogy az elmúlt éjjel töménytelen mennyiségű adatot törölhetett le rengeteg ember a gépéről. Egyelőre tehát hivatalos hír híján nem lehet megmondani a razziák pontos mértékét, ahogy azt se lehet tudni, hogy vajon mi lesz az ügy folytatása, hiszen pár hónapja az egyik legnagyobb adatforgalmú, svéd illetőségű torrent oldallal sem tudtak mit kezdeni később a hatóságok (természetesen más a helyzet a fizetős ftp és smsweb csapatokkal). Mindeközben érkezett egy hivatalos levél az ASVA-tól, íme:
Az ASVA - az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány - nemrégiben értesült a www.asva.info weboldalon arról, hogy a tegnapi nap folyamán a Budapesti Rendőrfőkapitányság hatalmas razziát tartott, melynek eredményeképpen számos illegális Torrent-oldalt lefüleltek. Az elmúlt egy éve folyamán az ASVA és a Pro Art rengeteg bejelentést tett a rendőrség felé a hazánkban illegálisan működő fájlcserélő rendszerekről. A magyar rendőrség ezeket az információkat összegyűjve a napokban sikeres akciót hajtott végre. Az ASVA köszöni a rendőrség hathatós munkáját és gratulál az eredményekhez. A hazai és nemzetközi felmérések összehasonlításából kiderül, hogy Magyarországon a legális tartalom-ipari veszteség 48,5%-a az interneten keletkezik, ezért a mostani akció nagy lépést jelent a kalózkodás elleni küzdelemben. Az akció részleteiről és pontos eredményeiről annak lezárása után az ASVA további hírt ad majd ki.
Razziázott a rendőrség
Lefoglalták a Bithumen szerverét.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Még idén jöhet a CS: Legacy
- 2. Assassin’s Creed Shadows teszt – Nipponban megbúvó árnyak
- 3. Trailert kapott a Japánban játszódó Silent Hill f
- 4. Így változik a táj a Dune: Awakeningben
- 5. Expelled! – An Overboard! Game teszt
Legfrissebb fórumtémák
- 21:21
- Assassin's Creed Shadows [54]
- 16:03
- GG - GameGuess játék [850]
- 13:45
- Ki mivel játszik mostanában? [7951]
- 12:02
- Sorozatok [10891]
- 18:47
- Szét*** az ideg [5346]
- 16:11
- Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on [44072]
- 14:21
- Hamarosan itt a felújított Croc: Legend of the Gobbos [hozzászólások] [5]
- 11:00
- Assassin’s Creed Shadows teszt – Nipponban megbúvó árnyak [hozzászólások] [7]
- 10:11
- Így változik a táj a Dune: Awakeningben [hozzászólások] [1]
- 08:39
- Focis játékok [9]