Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Tegnap már megírtuk, hogy a májusban megjelenő Two Worlds című szerepjáték folytatódik, hiszen a fejlesztők egy kiegészítőn dolgoznak, amely a Two Worlds – The Temptation nevet kapta. A PC-re, Playstation 3-ra és Xbox 360-ra érkező Temptation pár évvel az eredeti sztori után játszódik, s rengeteg új területet enged majd bebarangolni. A Reality Pump Studios csapatának ígérete szerint azonban több újdonsággal is kedveskednek az RPG fanoknak, hiszen például változik a harcrendszer, sokkal nagyobb hangsúlyt fog kapni a pajzzsal védekezés, majd a védelemből visszatámadás metódusa, mint az eddigiekben. De az ellenséges lények, és a nem játékos karakterek is részt vesznek egy továbbképzésen, amely nyomot fog hagyni mind intelligenciájukban, mind cselekvési szabadságukban. Az expansion a tervek szerint jövő tavasszal tesz majd látogatás a boltokba, de addig is íme az első három kép:



