26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Far Cry 2 - képek, videó

Öt új kép, és egy rövidke videó a második részről.

Írta: Retee 4 hozzászólás

Tavaly nyáron jelentette be a Ubisoft, hogy folytatódik a Far Cry, amelynek első része igen becsületes bevételt biztosított a franciáknak, így persze nem túl meglepő a második rész léte. Igazából az sem, hogy nem az eredeti "arcok" dolgoznak rajta, persze valószínűsíthetjük, hogy a montreali csapat sem kíván selejtet kiadni a keze közül. Habár a megjelenés már határozottan közeledik, nem vagyunk túlzottan ellátva se információkkal, se képekkel/videókkal - no de lássuk mit lehet jelen pillanatban tudni az FC 2-ről.
Utunk ezúttal Afrikába vezet, s nem épp a nyugalmas részére. Egy véres, igazi afrikai polgárháború közepébe csöppenünk bele, ahol két frakció küzd egymással, és bizony nem politikai úton. Első küldetésünk egy rejtélyes idegen odaszállítása biztonságban, aki megfelelő információkkal rendelkezik ahhoz, hogy közvetítsen a két vezér között. A mi feladatunk pedig az lesz, hogy kijátsszuk a frakciókat egymás ellen, kihasználjuk gyenge pontjaikat, s ha az idő és a terep adott rá, akkor gyors, hatékony, és pusztító csapást mérjünk rájuk.
A játék motorja a hangzatos nevű Dunia Engine lesz, amelyet a fejlesztők csak és kizárólag a második epizód kedvéért alkottak meg. Az ígéretek szerint a Dunia minden eddiginél több törhető/mozdítható/használható tárgyat jelenít meg, de számíthatunk dinamikusan változó napszakokra, és zenékre, illetve olyan speciális - filmes - effektek is be lesznek építve, mint a tűz terjedése a természetben, vagy épp a villámlás.
Minden valóságosnak fog hatni - csak egy minimális interfészre számíthatunk, a sztori folyamatosan alakul, a gyógyítás automatikussá válik, és érezni fogjuk a hangulatát annak, hogy mit jelent Afrikában egy véres törzsi háború közepén lenni.
Széles, és az adott kontinensre jellemző fegyverválaszték, időnként azonban a gépfegyver vagy a sniper helyett érdemesebb lesz egy késsel a szájban lopakodni.
Az elviekben hamarosan a boltokba kerülő Far Cry 2-ről most öt új kép, és egy rövidke bemutató videó érkezett:

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Far Cry 2
  • Far Cry 2
  • Far Cry 2
  • Far Cry 2
  • Far Cry 2

Far Cry 2

Platform:

Fejlesztő: Ubisoft Montreal

Kiadó: Ubisoft

Forgalmazó: An-Tec

Megjelenés:
2008. október 24. PC
n/a: PS3, X360

Minimális rendszerigény: Pentium 4 3,2 GHz/Pentium D 2,66 GHz/Athlon 64 3500+, 1 GB RAM, Windows XP/Vista, GeForce 6800/Radeon X1650 vagy jobb, 256 MB memóriával és Shader Model 3 támogatással, DVD-ROM, 12 GB HDD

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Slewy
Slewy [68]
milyen lesz a gépigénye???
nyomi
nyomi [7250]
"Az elviekben hamarosan a boltokba kerülő Far Cry 2-ről most öt új kép, és egy rövidke bemutató videó érkezett" --> megjelenés 2009... (töri a fejét de nem érti) :-| vagy én maradtam le valamiről és tényleg köszöbön a megjelenés? :-O
daemoonhunter
daemoonhunter [1587]
Az elején valahogy beugrott a deer hunter:-D ha elfogy az ember lehet vadászni:-)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (4 db)