28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Egyéb

VIII. BME 24 órás Nemzetközi Programozóverseny

Utolsó fordulójához érkezett a verseny.

Írta: Retee

A Challenge24 szervezőgárdájának jócskán akad dolga, ugyanis a verseny már javában zajlik. Február 17-én éjfélkor zárult a csapatok regisztrációja. Egy héttel később, február 24-én tartották az online elődöntőt. A regisztrált háromfős csapatoknak öt óra alatt összesen nyolc egymástól független algoritmikus jellegű problémát kellett megoldaniuk, amely feladatokat a BME műszaki informatika szakának doktorandusz hallgatói készítettek: Darabos Dániel, Tran Thanh Long, Németh András, Zsbán Ambrus és Horváth Illés. A 35 nemzet 207 csapata közül 27 került a döntőbe a tavalyi verseny dobogósain kívül. A legjobb hazai csapat a Blue Screen Development lett, a 10. helyen végeztek. A legtöbb pontot a Team Eljakim nevű holland csapat szerezte, akiknek sikerült a határidő előtt az összes feladatra helyes megoldást elküldeniük. Az elődöntő február 24-én délelőtt tíz órakor vette kezdetét, amikor is az interneten hozzáférhetővé vált a nyolc feladat, melyek megoldásához öt óra állt a versenyzők rendelkezésére. Ez rövid idő ahhoz, hogy csapaton belül egy ember oldja meg az összes feladatot – csapatmunkára, feladatmegosztásra már a verseny ezen szakaszában is szükség volt. A feladatok fogadásáról külön erre a célra fenntartott szerverekkel gondoskodtak a szervezők. A versenyzők azonnali visszajelzést kaptak megoldásaik helyességéről. A verseny következő és egyben utolsó állomásának, a 24 órás budapesti döntőnek május 2-4. között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ad otthont. A helyszín kialakításában és a rendezvény lebonyolításában a Simonyi Károly Szakkollégium és a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete közösen vesz részt. Itt a versenyzőknek egy meglehetősen összetett problémával kell 24 óra alatt megbírkózniuk. Problémamegoldó-, kódíró képességüket, csapatmunkájukat és széles informatikai jártasságukat mérhetik össze, tehetik próbára. A hivatalos eredmények megtekinthetők és a döntő élő webcam közvetítése is látható lesz a verseny honlapján, a www.challenge24.org címen.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!