Bár Edward Norton rendezett már játékfilmet – Ben Stiller főszereplésével az Ég velünket –, most egészen más műfajban szeretné kipróbálni magát. A színész politikai dokumentumfilmet fog készíteni, ráadásul a rendezői széket sem foglalja le magának, hanem produkciós cégén keresztül a gyártással és a finanszírozással fog foglalkozni, naprakészebb témát pedig aligha választhatott volna. Ugyanis a demokrata párti elnökesélyes, Barack Obama választási kampányát örökíti meg. Érdekes módon a film terve már akkor megszületett, amikor feltehetőleg még maga Obama sem tudta, hogy megméretteti magát az elnöki posztért. Norton és a két rendezőnő, Amy Rice és Alicia Sams ugyanis még 2004-ben, egy demokrata párti nagygyűlésen figyelt fel az akkor már Illinois-i szenátorként dolgozó politikusra, és állításuk szerint rögtön megérezték, hogy itt nagy dolgok készülnek. Mivel az még most sem dőlt el, hogy a hivatalos elnökjelölt Obama vagy Hillary Clinton lesz, Norton – akit hamarosan zöld szörnyként láthatunk viszont A hihetetlen Hulk–ban Liv Tyler oldalán - elég sokat kockáztat, de lehet, hogy érdekesebb lesz a film, ha Obama veszít. (The Incredible Hulk – hazai bemutató: 2008. június 12.)
Norton dokuzik
Film készül Obama kampányáról.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
strar 2008.03.21. 16:01 [77]
Edward Norton mióta Oscar díjas? Csak jelölve volt.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 22:31
- Ki mivel játszik mostanában? [8244]
- 19:43
- Szét*** az ideg [5484]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]