28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Mozi/film

Nicholson hazudik

Március végén érkezik Jack Nicholson és Morgan Freeman filmje.

Írta: Retee 3 hozzászólás

A filmvilág kulisszatitkai iránt érdeklődő mozirajongók megszokhatták, hogy kedvenceik valamint filmjeik összes titkáról tudomást szerezhetnek: szemfüles újságírók és fecsegő kedvű sztárok gondoskodnak róla. A bakancslista (The Bucket List, hazai bemutató: március 27.) című vígjáték kapcsán azonban kicsit más a helyzet: talán azért, mert e filmnek a kiismerhetetlen Jack Nicholson az egyik főszereplője. Ő pedig, úgy látszik, titkolózó alkat. Az újságírók meg- megújuló rohamának ellenállva, még ma se tudni, vajon valóban ő és partnere, Morgan Freeman csinálták-e végig mindazt az őrületet, ami a képen látszik ejtőernyős-ugrástól az autóversenyzésig.
– Még nagyon fiatal színész voltam, amikor a Vogue szerkesztője interjút csinált velem – magyarázta a titkolózás okát Nicholson –, és azt mondta, ha őszinte leszek az újságírókkal, vagyis minden beszélgetésben ugyanazt ismételgetem, akkor nagyon hamar ráunok a saját életemre: inkább mindenkinek mondjak valami mást.
– Tehát ne higgyük el, amit nyilatkozik? – kérdezte a háromszoros Oscar-tulajdonost az interjú készítője.
– Dehogynem, higgye el. Csak nem feltétlenül az az igazság… – jött a válasz.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Germinator
Germinator [29908]
Gyorsan ment;-)
Germinator
Germinator [29908]
Csak azt szeretném mondani, hogy a főoldalról elérhető, cikkhez vezető kis leírásban Morgen van írva Morgan helyett. Bocs a kötekedésért:-P
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (3 db)