Egy meggyőző elefánttrombitálásra nem lehet nemet mondani. A Jégkorszak alkotói újra bebizonyították, hogy ellenállhatatlan a humoruk. Új filmjük, a Horton (Horton Hears a Who, hazai bemutató: március 20.) a múlt héten került az amerikai mozikba és azonnal elefántméretű sikert aratott. Az év eddig legnagyobb hétvégi mozibevételét produkáló animációs vígjátékban egy kiselefánt segélykiáltást hall egy szélben szálló szöszről: a nyomába veti magát, megmenti, és rájön, hogy a szöszön egy parányi világ lakói élnek. A Jégkorszak sikere után nem csoda, hogy az alkotók bíztak a nézők szeretetében, így egyszerre majd négyezer moziban mutatták be a Hortont: a hétvégi bevétel meghaladta a 45 millió dollárt! Ez az eredmény nagyjából megegyezik az első Jégkorszak-film bevételi mutatójával, ami meglehetősen jó előjel: a szakértők szerint csak az USA-ban legalább 150-175 millió dollárért vettek jegyet az elefánt őrült kalandjaira: a kiemelkedő eredmény azonban nemcsak a családos mozizóknak köszönhető. A statisztika szerint az első hétvégén az amerikai nézők 47%-a nem a családjával érkezett: a fiatal felnőttek is vevők Horton humorára.
Elefántléptekkel érkező siker
20-án érkezik a boltokba a Horton.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 22:31
- Ki mivel játszik mostanában? [8244]
- 19:43
- Szét*** az ideg [5484]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]