28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Guitar Hero World Tour verseny és bemutató

December 19-én kipróbálhatod és akár meg is nyerheted az új játékot!

Írta: Dino 7 hozzászólás

December 19-én a budai Saturn áruházban egész nap lehetőség lesz az igen népszerű Guitar Hero sorozat új részének, a Guitar Hero World Tournak kipróbálására. Reggel 10-től egy színpadon folyik a játék, mígy este 19-23 óra között verseny is várja az érdeklődőket. Erre háromfős csapatokban lehet nevezni. Állj össze tehát barátaiddal, alapítsatok virtuális rockzenekart egy gitáros, egy dobos és egy énekes közreműködésével, és december 17-ig jelezzétek a versenyen való indulási szándékotokat a ghwt(kukac)bsc.hu e-mail címen! Érdemes nevezni, mert a győztes csapat mindhárom tagja egy-egy Guitar Hero World Tour Super Bundle csomagot kap, mely a játék mellett egy gitárt, egy mikrofont és egy dobfelszerelést tartalmaz. A második helyen végző együttes tagjai a játékot és egy gitárt tartalmazó csomagot kapnak, míg a harmadik helyezettekre az új szoftver vár. A zsűri a játékban elért pontszám mellett figyeli és értékeli a színpadi koreográfiát és a zenekar megjelenését is. Mindegyik nyertes az általa választott platformra kaphatja meg a játékot (Xbox360/PS3). A fellépők mindegyike GHWT pólót kap ajándékba.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Guitar Hero World Tour

Platform:

Kiadó: Activision

Forgalmazó: BSC Kft.

Megjelenés:
2008. IV. negyedév PS3, X360, Wii
n/a: PC

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

ShuleyvA
ShuleyvA [911]
Ami azt illeti volt már a kezemben :-)
Bali1337
Bali1337 [1126]
látom minden bizonnyal kipróbáltad...X-(
ShuleyvA
ShuleyvA [911]
Nem mintha te "eljátszanád" 5 gombbal egy müanyag kis gitáron azt a számot. Már maga az "eljátszás" szó sem igaz. Ha pedig 5 éve gitározol akkor már illene eljátszanod (valódi hangszeren) a One-t ;-)
Bali1337
Bali1337 [1126]
én 5 éve játszom akusztikus gitáron, de szerintem box előtt összeülni haverokkal, és gitározni egyet tévén sokkal nagyobb fun mint "megismerni a valódi zenét"... inkább örülnél neki hogy a tízévesek nem GTA IVel ismerkednek meg a videojátékokkal..
főleg hogy nem feltétlenül gyerekeknek szól(megnézném hogy játszod el experten Metallica - One-t);-)
Nayrobi
Nayrobi [2883]
Viszont nézd a másik oldalát: lehet, hogy az a tizenéves srác/csaj aki elkezd ezzel játszani, később váltani fog az igazi hangszerre, ami tök jó mert az élőzene mostanában eléggé háttérbe szorult.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (7 db)