Bár a Capcom hagyományosan konzolos kiadónak számít, azonban az elmúlt időben jól láthatóan próbál betörni a PC-s piacra is. Ennek jól látható jele, hogy a kimondottan konzolosnak mondott játékokat is átportolják személyi számítógépre, elég csak a Devil May Cry-ra, a Bionic Commandora, a Street Fighterre, vagy épp a Dead Rising című horrorjátékra gondolni. A japán kiadó azonban ennél is többre vágyik, legalábbis ezt jelentette be egy interjúban Christian Svensson, aki távlati terveikről is mesélt egy picit:
Az az igazság, hogy mi egyelőre még a tanulóidőnket töltjük a PC-s piacon, hisz ez az ág időnként jellegzetesen eltér a konzolos piactól. De nem adjuk fel, és folyamatosan figyelemmel követjük a személyi számítógépekre készült játékok jellemzőit. Mindenképpen többet akarunk, mint amit eddig elértünk, így már a jövőt is tervezzük. Sok olyan hatalmas piac létezik a világon, ahova nem lehet betörni konzolos játékokkal, illetve jelenlegi állapotában még túl nagy a kalózkodás. Ez a helyzet azonban változik, így mi nagyon komolyan számolunk olyan országok vásárlóerejével, mint például Oroszország, vagy Brazília.
Capcom - nyitunk a PC felé
A japán óriáskiadót az orosz és a brazil piac is érdekli.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]