Meglepő, de lehet, hogy nyerő ötlettel állt elő a 2K Games, mikor bejelentette, hogy a BioShock csapat egy új FPS-be fogott bele, mely a jól ismert X-COM széria első akciójátéka. A klasszikus és a 90-es évek egyik leghíresebb körökre osztott stratégiája már jó ideje nem találja a helyét, mert hiába dolgozták fel többen is az "Ismeretlen ellenség"-et, a siker várat magára. Természetesen a 2K Marin is a jól ismert első részből merítene: a történet szerint a növekvő idegen veszély miatt megalakul a szervezet, melynek tagjai szembeszállnak a technológiai előnyt élvező támadókkal. A csapat szerint sok-sok ismerős részt kapunk majd vissza a "remake"-ből, s sokkal jobban átérezhetjük majd a bevetések félelmetes hangulatát, mikor a különböző városokban, vagy épp az erdő közepén vadászunk az idegenekre. A megszokott kötőjelet nélkülöző, PC-re és Xbox 360-ra elkészülő XCOM játékmenete pedig némi stratégiai jelleget is tartalmaz majd, de a részletekről csak később nyilatkoznak a fejlesztők. Végezetül lássunk egy art képet, ami az egyelőre még kihalt hivatalos honlapon fogadja a látogatókat.
XCOM - az FPS
A BioShock csapat egy régi klasszikust vett elő: FPS-ként tér vissza az X-COM széria.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
The Bureau: XCOM Declassified
Platform:
Fejlesztő: 2K Marin
Kiadó: 2K Games
Forgalmazó: Cenega Hungary
Megjelenés:
2013. augusztus 23. PC
n/a: PS3, X360
HOZZÁSZÓLÁSOK
balays82 2011.08.26. 23:12 [14276]
szedrencs 2010.04.16. 19:37 [4695]
Na, megvan az új cím, amit lehet várni :D
http://www.xenonauts.com/
UFO2000 modot próbálta valaki? Elvileg van benne multi.
http://www.xenonauts.com/
UFO2000 modot próbálta valaki? Elvileg van benne multi.
amitakartok 2010.04.16. 19:21 [423]
Három dolog:
- ha valaki megmozdul az ellen köre alatt, a kamera azonnal odaugrik
- ha ráviszed a kurzort, az jelzi hogy áll ott valaki
- térképen kék pötty
És még egy: a chryssiknek az X-COM wiki szerint pocsék a reakciójuk, így nem kall attól félni, hogy a te köröd alatt megmarnak.
Nálam mindig mindenki egy kupacban mozog vagy legalábbis hármasával, egymástól látótávolságra. Így ha egyet meglátok, rögtön legalább nyolc fegyver szegeződik rá. Történt már velem, hogy egyik emmberek kiért a sikátorból, jobbra néz: senki. Balra néz: KÉT HEXNYIRE van a rohadék!!!:-O Egész osztag tüzet nyit falon keresztül, több találat. Mellette álló civil elhullik, a chryssie meg elmenekült ahelyett, hogy megmarná a védtelen felderítőt! Hajam a plafonon volt egész idő alatt...:-D

Lacko 2010.04.16. 15:03 [11558]
Na oké, de az aline base-en tök sötét volt és mire észrevetted, már ott volt melletted.
amitakartok 2010.04.16. 14:22 [423]
A chryssektől nem kell berezelni. Nálam ha egy is kidugja a fejét, egész osztag szarrá lövi messziről. Ne bízz semmit a reflexből tüzelésre vagy mind meghalnak.
Második részben a tentaculat, na az a durva mert az még repülni is tud.
Második részben a tentaculat, na az a durva mert az még repülni is tud.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Replaced teszt – Helycserés támadás
- 5. Ismét repkedhetünk az AION 2-ben, az NCSoft 2009-es játékának folytatásában
Legfrissebb fórumtémák
- 16:51
- Diablo IV [459]
- 15:30
- Versenyszimulátorok [51]
- 10:19
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [7]
- 20:52
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2553]
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]