Ha egy fejlesztő cégről elhiszem azt, hogy az elmúlt 5 évben megfeszített tempóban dolgozott az épp fejlesztés alatt álló játékán, az Old Republic-on, akkor az a Bioware. Réges régen, egy messzi-messzi galaxisban kezdődött meg a játék fejlesztése és mostanában kezdjük csak úgy érezni, hogy hamarosan tényleg a célegyenesbe ér az MMO világ és a Star Wars világ egyik legnagyobb projektje.
Az első és legfontosabb dolog, amiről már valószínűleg mindenki tud, akit kicsit is érdekel a játék, de az E3 alatt még inkább brillírozott, a teljes szinkron, a sztorivezetés, a párbeszédek és döntéseink súlya. Az, hogy egy játék a tömeges online módot választja a játékosok hosszútávú lekötésére, még nem jelenti azt, hogy a sztorinak csak jelzés értékűen kell szerepelnie, a párbeszédek szinte nem is létezhetnek, valamint a küldetéseket csak szöveges úton ismerhetjük meg. Mindezeket kívánja a Bioware megreformálni egy úttörő, aktív párbeszédrendszerrel, melyben az egész csapatnak beleszólása van a történet folyásába. Ez úgy működik, hogy ha választás előtt áll a csapat, mindenki eldöntheti, mit reagálna, majd pedig a csapat egyik tagja a véletlenszerűen véleményt nyilváníthat. Azonban a döntésünk még így is sokat nyom a latba, ha épp nem mi kaptuk a megszólalás jogát. Minden döntés után a válasz alapján dark illetve light side pontokat kapunk, ha beszéltünk, ha nem. Tehát ha jó akarsz maradni, még a rossz gondolatok csíráját is fojtsd el magadban.
Ízelítőt kaphattak az E3 szerencsés látogatói a Tatooine bolygón való életből is. Itt homoksiklót használhat a játékos majd a 25-ös szint meglépése után, mellyel gyorsan közlekedhetnek egyik faluból a másikba. Lesz is rá szükség, ugyanis a Tatooine bolygó felszíne már önmagában gigantikus és számtalan felfedezni valót rejt. Helyet kap még a World of Warcraft játékosoknak ismerős lehetőség is, mely egy bizonyos helyre visz vissza minket azonnal, ahogy elsütjük. Ott Heartstone volt a neve, itt még nem tudjuk, mi lesz.
Végre egy kicsit többet is megtudhattunk a raid és insta rendszerről, valamint ezzel együtt a csapatkeresési módokról is. A raideket a TOR világában Operation-öknek fogják hívni - de állítom, hogy senki nem fogja becses nevén szólítani, csak egyszerűen raid - és kő keményen a sztorira fog építeni, ami ha hihetünk a fejlesztőknek, megállja majd a helyét. Instázni is fogunk tudni, negyedmagunkkal, ezek lesznek a Flashpointok. A küldetéseket is két csoportba sorolhatjuk, az egyik csoport a fő küldetéseket foglalja magában, itt még véletlen sem kell majd monoton, X darab Y legyilkolására felszólító küldetésre számítani, ez szín tisztán sztori lesz, tele az RPG-k minden sajátosságával. A mellékküldetések közé tartoznak majd a grindolós feladatok, ezek opcionálisak lesznek, de természetesen aki hamar a végére akar jutni a szintezésnek az úgysem fog kivételt tenni.
Lentebb megtekinthetitek a Tatooine bolygó fejlesztői naplóját, ahol a leírtak hitelességéről vizuálisan is megbizonyosodhattok. A játék pedig jön... majd. Reméljük minél hamarabb.
Star Wars: The Old Republic - összegezzük a látottakat
Az E3-on napvilágot látott új infók a játékról.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Star Wars: The Old Republic
Platform:
Fejlesztő: BioWare
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés: 2011. december 22.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]