Azt leszögezhetjük, hogy a Battlefield 3-ban elképesztő mennyiségű járműtípussal mehetünk majd csatába. Lesznek páncélozott csapatszállítók, gyalogság elleni páncélosok, fő harci tankok, felderítő helikopterek, támadó helikopterek, légi harcos repülők, valamint támadó repülők. De ez még mind semmi, ugyanis ezeket a gépezeteket rengeteg módon tudjuk majd testre szabni.
Bevezetésre kerül a sorozat életében először egy új sérülés rendszer a járművekre, mely azt jelenti, hogy a könnyen sérült járművek egy idő után "újratermelik" a páncélzatukat, ha nem lövi közben őket az ellenség. Erre azt a magyarázatot adták, hogy ez egy designer döntés annak érdekében, hogy a nem-engineer osztályú játékosok tovább életben tudjanak maradni a harctéren. Egy bizonyos határértéken túl természetesen nem töltődik újra a páncélzat.
Részletezték még a fejlesztési lehetőségeket is, mely rengeteg lehetőséget biztosít arra, hogy az adott helyzetnek megfelelően állíthassuk be járműveink fegyverzetét. Erre a legkézenfekvőbb példa talán az, hogy egy harci repülőgépet légi csatára állítunk-e be, vagy inkább a földi célpontokat óhajtjuk majd széttrancsírozni.
Minden járműnek három fejlesztési helye lesz, ahova pakolhatunk a már unlockolt kütyük közül. Lesz egy a másodlagos fegyverzetnek, lesz egy a kütyüknek és egy "fejlesztési" helyet is kapunk, melyekbe jármű osztály alapú extrákat helyezhetünk el. Ezekből több mint nyolcvan áll majd a rendelkezésünkre a 12 járműosztályt együttvéve. Ezeket a perkeket viszont hosszabb idő alatt tudjuk majd megszerezni, mint a Bad Company 2-ben, így akarják biztosítani a hosszabb távú érdeklődést.
A játék megjelenése pedig október 25-én esedékes, minden platformra.
Battlefield 3 - jóval több fejlesztési lehetőség
A fejlesztők egy soha eddig nem látott méretű unlock fát ígérnek.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Battlefield 3
Platform:
Fejlesztő: EA Digital Illusions CE
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés: 2011. október 28.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
