A világ a vámpírokra éhes. Az Underworld új – 3D-ban pörgő – része, Az ébredés (Underworld: Awakening, hazai bemutató: január 26.) a múlt héten került az amerikai mozikba, és nem egyszerűen a toplista első helyére került, hanem minden korábbi előrejelzést meghazudtoló sikert is aratott: csupán egy hét alatt több mint 25 millió dollár bevételt hozott – 5 millióval előzte meg saját előző részét, a 2009-es A vérfarkasok lázadását. A nagy siker jelentős részét a 3D és az IMAX mozik aratták le: az IMAX-lánc egymaga 3,8 milliót kaszált, a bevételek 59%-a pedig az ezúttal különösen látványos 3D-s formátum vetítésein gyűlt össze.
Az alkotók természetesen sikerre számítottak, de a nézők lelkesedésének mértéke mindenkit meglepett. Főleg a sorozat főszereplőjét, a harcos vámpírnőt alakító Kate Beckinsale-t.
– A balta kiakasztott – vallotta be nemrégiben a színésznő. – Sokáig tiltakoztam az ellen, hogy egy nagy bárddal kelljen verekednem, biztos voltam benne, hogy az hiteltelen lesz a kezemben. A tűzfegyverekkel rendben vagyok, részemről jöhet bármilyen géppisztoly, és az Underworld-filmekben szokásos pisztolyaimmal magabiztosan bánok, de most kést és bárdot is kellett használnom. Örülök, hogy végül rábeszéltek, és hogy nem nekem lett igazam.
Beckinsale fegyverben
Remekül nyitott az új Underworld film.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 16:38
- Ki mivel játszik mostanában? [8248]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]