A Paradox Interactive beszámolt arról, hogy jelenleg is dolgoznak több különböző projekten a fejlesztőcsapataik, közülük pedig az egyik a Magicka-ért felelős Arrowhead Studios produkciója lesz.
A Project JFK névre keresztelt játék egy nyaktörő sebességű multiplayer öldöklésnek készül, melyet a már említett Arrowhead fejleszt és olyan irányvonalnak tűnik, amerre a Paradox a jövőben terjeszkedni kíván. A Project Revenge-t a Critical Studios fejleszti és annyit árultak el róla, hogy mindössze két barátra és egy gonosz ellenségre lesz majd szükségünk hozzá, mely azt a képet formálja bennem, hogy ez valami kis létszámú multiplayer játék, vagy egy kooperatív módot is tartalmazó fejlesztés lesz. Végül pedig itt a Project Silverado, melyért a Zeal Game Studio lesz felelős, és kombinálja a shootereket a valós idejű stratégiai játékokkal és az asztali háborús játékokkal, nyakonöntve egy "enyhe" sci-fi körítéssel. Érdekesen hangzik, bár az ilyen próbálkozások eddig nem arattak nagy sikert, inkább rétegjátéknak számítottak.
Végre többet megtudunk majd a War of The Roses-ről is, mely egy kaszabolós, közelharci és középkorban játszódó akciójáték lesz, valamint elhozzák nekünk a Game of Dwarves-t is, ami reméljük már többet tud, mint amit a legutóbbi videóban láttunk róla.
Paradox Interactive - három bejelentésre készül
Több címet is bemutatnak majd a GDC-n.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 16:38
- Ki mivel játszik mostanában? [8248]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]