Mindenki, aki csak egy picit is használt Facebookot az utóbbi időkben, találkozhatott a Zynga nevével, hiszen mindenkinek van olyan ismerőse, aki mindenféle traktor üzemanyagokat, vagy szögeket és deszkákat koldul gyanútlan ismerőseiktől. Ha másképp nem, hát így mindenki megismerhette már a Facebook jelenségen belül a Farmville és a Zynga jelenséget. Ennek viszont talán most vége szakad, hiszen a cég egy saját fejlesztésű közös arénát kíván létrehozni játékainak.
Szerencsére nem csak arról van szó, hogy létrehoznak egy Zyngabookot, vagy valami hasonlót, hanem sok olyan funkcióval is felruházzák a Zynga With Friends nevezetű közösségi oldalt, amivel Zuckerberg szörnyetege nem rendelkezik. Ilyen például a multiplayer lehetősége, de nem ám csak úgy, mint eddig, hanem szinkronban. Ez egy nagy előrelépés lesz a közösségi casual játékok szintjén, és reméljük, más fejlesztők is átveszik majd tőlük. A ZWF-en egyébként lehet majd külön profilod, lehet csetelni a haverokkal, és a portál az összes - akár mobilon, akár Facebookon játszott - aktivitásunkat összegyűjti majd egy nagy közösségbe.
A Farmville 2-ről is kiszivárgott némi információ: az első dolog, amit a játékosok észlelni fognak, hogy minden pajta, mező és állat 3D-ben jelenik majd meg. Igen, ez lesz a Zynga első, teljesen 3D-s böngészős játéka, hurrá! Tovább bővül még a közösségi funkciók tárháza és a craftolás is, azaz minden, amit a farmodon megtermelsz, más dolgokhoz jó a farmodon, akár egy igazi farmon. Vagy valami ilyesmi.
Ahogy már biztos ti is észrevehettétek, a Facebook játék-ipar - ha nevezhetjük így - egy hatalmas másolóüzemi futamnak tűnik, ahol az nyer, aki előbb áll elő valami újdonsággal a versenyzők között. A Zynga ebben mindig az élen járt és valljuk be, annyira nem lenne probléma, ha a többiek is átvennék a 3D megjelenítést és a szinkronban játszható multiplayer lehetőségét.
Zynga With Friends és Farmville 2
A közösségi játék óriás bemutatta új rendszerét. Meg egyebeket.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
rootshaper 2012.06.30. 14:03 [1614]
szerintem is van erre kereslet, lásd OMGPop, meg amit te említettél. viszont nem vonul ki teljesen a Facebookról a Zynga, csak az ott zajló játékbeli aktivitást is összegzi majd a portálon. aztán a végén lehet már csak ott lehet majd játszani, de egyelőre ez így lesz.
Zoo_Lee 2012.06.30. 02:31 [408]
Kockázatos, de ésszerű lépés: ezzel megszüntetik a Facebooktól való függésüket, ráadásul a BigPoint is sikeresen futtatott így fel Ville-klónokat, tehát van esély a sikerre. Kíváncsian várom, mi lesz az eredmény.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 09:21
- Ki mivel játszik mostanában? [8245]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]