Idén márciusban jelenik meg a sokat késő RIM - Battle Planets. A történet szerint az emberiség kirajzott az űrbe új lakóhelyeket keresve magának. Ez ment is szépen, míg a SOLARIUS kutatóhajó rá nem talált egy kihalt civilizáció nyomaira. Mivel kihalt volt veszélyt nem jelentett, de sokat tanult az emberiség a technikájukból. Az egyik elfeledett bázison találtak egy még működő számítógépet, melyből tudomást szerezet egy másik fajról, mely azóta is él és virul. A leírás szerint igen agresszív és veszélyes népről van szó, ezért minden kérdés nélkül megtámadták őket az emberek. Mi ebbe a háborúba csöppenünk bele.
A játék keveréke a valósidejű és a körökre osztott stratégiának. Minden kör három fázisból áll, az elsőben valósidőben mozoghatunk, a másodikban kijelölhetjük a célpontokat, míg a harmadikban végignézhetjük a támadást. Tizenegy küldetéssorozat alatt több mint 30 pályát kell teljesítenünk. A kornak megfelelő grafikus motorral van felszerelve a játék, valósághű időjárás hatásokkal. Könnyen kezelhető irányítása lesz és a küldetések alatti feladatok is folyamatosan változnak majd. A játék közel 20 dolláros áron jelenik majd meg a JoWood gondozásában márciusban.
RIM - Új stratégia a láthatáron
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
RIM - Battle Planets
Platform:
Fejlesztő: TriNodE Entertainment
Kiadó: Fishtank Interactive
Megjelenés: 2002. március 15.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Screw 2002.03.06. 15:02 [476]
A Dynamics System oldalán már bő egy hónapja hírdetik és én má naon várom.Jónak ígérkezik, én szeretem a JoWood-féle középkategóriás játékokat :))
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Pioneers of Pagonia 1.0 teszt – Végre kilép early accessből a The Settlers alkotójának új stratégiája
- 2. Sacred 2 Remaster teszt
- 3. 25 éves a Total War-franchise, a legjobb módon ünnepel a Creative Assembly: bejelentették a Total War: Medieval III-at
- 4. Modern köntösben tér vissza Lara Croft első, 1996-os kalandja, jövőre érkezik a Tomb Raider: Legacy of Atlantis
- 5. A Replaced fejlesztői nem első alkalommal „helyezik át” a játék megjelenését – most épp jövő márciusra
Legfrissebb fórumtémák
- 18:54
- Helyzetjelentés [157484]
- 13:34
- Diablo IV [442]
- 12:23
- Versenyszimulátorok [32]
- 07:41
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43435]
- 09:08
- A Replaced fejlesztői nem első alkalommal „helyezik át” a játék megjelenését – most épp jövő márciusra [hozzászólások] [2]
- 00:40
- GG - GameGuess játék [954]
- 13:24
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1503]
- 09:50
- Divinity címmel készíti új játékát a Larian Studios [hozzászólások] [7]
- 08:50
- Warhammer 40,000 [313]
- 22:37
- Szét*** az ideg [5465]




