Le sem tagadhatná a War Z, hogy a Day Z nyomdokain próbál majd érvényesülni, egy picit más szemszögből közelítve a zombiapokalipszis soha meg nem unható témáját. A hasonlóságok ott is megmutatkoznak majd, hogy a srácok 150 négyzetkilométeres területeket ígérnek, mely nagyjából akkora mint a Day Z teljes területe.
A jelenleg bemutatott Colorado olyan 160-170 négyzetkilométeres területet fog magában foglalni, ahol a fejlesztők szerint 130 ember fér el kényelmesen úgy, hogy nem botolnak minden percben egymásba. Ez egyébként egyike lesz (egyike!) a nagyobb zónáknak, tehát valószínű, hogy több, hasonló méretű területből fog építkezni az MMO.
Mivel a játék teljesen ingyenes lesz, gyakori frissítéseket és további tartalmakat ígérnek, valamint játékosok által üzemeltetett szervereket is, kicsit még úgy érezzük a kevés infó miatt, hogy talán túl nagy fába vágták a fejszét a fiúk, de reméljük, hogy a későbbiekben mindennek az ellenkezője fog kiderülni és nemsokára a játékot is megkapjuk.
A War Z ellátogat Coloradóba is
Bemutatkozik a Colorado kódnevű térkép, egyike a sok hatalmas helyszínnek.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Infestation: Survivor Stories
Platform:
Fejlesztő: Hammerpoint Interactive
Kiadó: OP Productions
Megjelenés: 2012. december
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 16:38
- Ki mivel játszik mostanában? [8248]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]

