26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Tovább terjeszkedik a PlanetSide 2 béta

Újabb kontinens érkezhet a szerencsés kiválasztottak legnagyobb örömére, hiszen azt is tesztelni kell. Aztán ki más lehetne alkalmasabb erre, mint Ti, játékosok?

Írta: rootshaper

Sosem gondoltuk volna, hogy a PlanetSide 2 tényleg ennyire hatalmas méretekkel bír majd, de már az első, béta verzióban is játszható kontinens is meglehetősen kielégítő élményt nyújt a szerencsés katonáknak, akik onthatják egymás vérét rajta. Ez viszont még közel sem a végleges állapot, hiszen javában fejlesztés alatt áll a következő hatalmas földdarab, Esamir, mely közelgő eljövetelét maga John Smedley erősítette meg egy sajtóközleményben.
"Egyre közelebb áll egy befejezett állapothoz az új kontinens, amikor is elérhetővé tesszük azt számotokra, hogy leteszteljétek. Nagyon állat lesz és teljesen más játékot kíván majd tőletek, mint Indar kontinense. Ez után jön majd a nagy munka a harmadik kontinensen, mely az Amerish nevet viseli." - tette még hozzá Smedley.
Sajnos, mivel nagyon hosszúra nyúlnak a kontinenseken zajló munkálatok, az is lehetséges, hogy nem lesz elérhető mindhárom egyszerre, az indulás napján. A harmadik kontinens tehát valószínű, hogy csak a megjelenés után fog, valamiféle tapasz formájában beszivárogni a játékba, de ismerve az első kontinens méreteit, ez nem is olyan nagy probléma. Inkább üljenek rajta, de legyen tökéletes az élmény.
Egy ilyen hatalmas léptékű játéknál az is kritikus pont, hogy milyen gépigénnyel rendelkezik az, és valljuk be, a PlanetSide 2 erőművet igényel jelenlegi formájában. További csiszolgatásokat végeznek ezen a téren is, hogy a lehető legtöbb konfiguráción megfelelően fusson a program a végleges állapotában.
A bétára továbbra is lehet jelentkezni és annak fényében, hogy még most is rengeteg a tennivaló a játékkal, nagy az esély rá, hogy be is kerültök a szerencsések közé, akik idő előtt, ingyen kipróbálhatják ezt a tényleg nem mindennapi játékot.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

PlanetSide 2

Platform:

Fejlesztő: Sony Online Entertainment

Kiadó: Sony Online Entertainment

Megjelenés:
2012. november 20. PC
n/a: PS3

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!