Greg Zeschuk és Ray Muzyka végleg otthagyta a BioWare játékgyárát, és valami egészen másba akarnak fogni, de ez innentől minket nem is igazán érdekel, hiszen egyikük sem akar többet a játékfejlesztéssel foglalkozni. Szomorú, hogy a két alapító tag otthagyta a céget, de a munka nem áll le, újabb bejelentések érkeztek a srácoktól.
Egyrészt készül a Mass Effect új DLC-je, mely az Omega űrállomáson játszódik, másrészt pedig egy új Mass Effect univerzumban játszódó játék is készül, mely már nem Shepard kalandjait fogja a szemünk elé tárni. Ezen felül pedig még van elég emberük arra is, hogy valami egészen új, eddig nem ismert címmel rukkoljanak elő, melyet teljesen a nulláról kezdtek el írni és ígéretük szerint új játéktechnikai megoldásokkal fognak a szeretetünkbe férkőzni vele.
"Miközben Casey folyamatosan felügyeli az új Mass Effect játék fejlődését, azzal is foglalatoskodik, hogy ő és csapata valóra váltsák elképzeléseiket egy teljesen új, fiktív univerzum megalkotásával." - közölte Aaryn Flynn a BioWare blogon keresztül.
Bármi is legyen az az új játék és bármi készüljön is a Mass Effect univerzumban, amint többet tudunk róluk, azt rögtön megosztjuk veletek is.
Új Mass Effect játék és valami egészen más, a BioWare műhelyében
A két doktor lelépett, de a gőzhenger nem áll le.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
cygary 2012.09.21. 17:51 [2745]
A kickstarter nekem is szimpi, de én még azért várnék a csodával. Elég egy-két olyan eset ahol a játék valamiért mégsem készül el, vagy nem olyan lesz mint amilyennek az emberek képzelték, vagy épp a fejlesztők reklámozták. És innentől máris kevésbé lesz szimpatikus a tömegek számára.
Ettől eltekintve jó dolognak tartam, és remélem előbb utóbb eljutunk odáig hogy kihagyjuk az EA-Activision féle szörnyeket, és a játékért áldozott pénz egyből a fejlesztőkhöz vándorol. De egyelőre még szkeptikus vagyok az ilyesmivel.
Ettől eltekintve jó dolognak tartam, és remélem előbb utóbb eljutunk odáig hogy kihagyjuk az EA-Activision féle szörnyeket, és a játékért áldozott pénz egyből a fejlesztőkhöz vándorol. De egyelőre még szkeptikus vagyok az ilyesmivel.
McCl@ne 2012.09.20. 19:51 [13409]
Láttam, láttam! Szerelem első látásra, a sokadik már! 1-2 év múlva elkezdenek ezek majd elkészülni, nagyon nagy áradat lesz! :)
gothmog 2012.09.20. 15:17 [5156]
Project Eternity-t lesd majd meg!;-)
McCl@ne 2012.09.20. 15:10 [13409]
Olvasgatva ezt a topikot nagyon úgy érzem, mintha 1000 éves lennék. Anno a Bioware neve azt jelentette, hogy minőségi és tartalmas szerepjáték, most pedig arról megy a duma, hogy a végletekig herélt akció-rpg-jüknél ésszerű lenne egy olyan folytatás, ami annak a CoD-osított verziója lenne :(
Még szerencse, hogy ezzel a szánnivaló leépüléssel egy időben beindult ez a Kickstarter őrület is, ami majd - talán! - ontani fogja magából a tartalmas játékokat, ahol gondolkodni és taktikázni is kell, nem csak "van sztori, hero és csak menni előre olyan CoD stílusban." :-/
Még szerencse, hogy ezzel a szánnivaló leépüléssel egy időben beindult ez a Kickstarter őrület is, ami majd - talán! - ontani fogja magából a tartalmas játékokat, ahol gondolkodni és taktikázni is kell, nem csak "van sztori, hero és csak menni előre olyan CoD stílusban." :-/
Dark Archon 2012.09.20. 15:02 [11828]
SPOILER
Akinek nem esett le az első résznél, annak a másodiknál már le kellett, hogy akármit csinálsz, sok minden nem változik, csak amit te is felvázoltál: adott arcok nem jelennek meg, vagy egyántalán nem lesznek ott vagy helyettesítik mással. A válaszok se nagyon befolyásolnak semmit. Meghalt a tanács? Püff neki, itt egy másik... egyébként, bizonyos körülmények közt nem kapod meg a 3 választás lehetőségét :) Ha meg igen, akkor te döntöd el, melyik legyen, szóval te befolyásolod :-D
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]