Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Bár a Sony nagyszabású rendezvényén magát a konzolt nem mutatták meg a közönségnek, sok-sok technikai részletet elárultak a PlayStation 4-ről. A nehezen programozható Cell processzort PC-s architektúrára cserélik, X86 alapú lesz tehát az új gép. A hírek szerint az AMD külön a PS4-hez tervezett, nyolcmagos, Jaguar kódnevű processzora fogja hajtani a konzolt, amely mellé egy erősen felturbózott Radeon GPU kerül, 1,84 teraflop/másodperc teljesítménnyel. Memóriából 8 GB GDDR5-ös modult szerelnek a gépbe (176 GB/s sávszélességgel), amely egyaránt kiszolgálja majd a CPU és a GPU RAM-igényét, háttértárnak pedig továbbra is winchestert építenek be (igaz, annak várható méretéről egyelőre nem esett szó). Úgy tűnik, megmarad az optikai meghajtó is, amely Blu-ray és DVD lemezek olvasására lesz képes.
És bár a konzolt nem láthattuk, a megújuló kontrollert bemutatta a Sony. A DualShock 4 az eddigi vezérlő továbbfejlesztett változata. Ennek egyik legjelentősebb újítása a középső részre kerülő touchpad, másik pedig a hátoldalára kerülő fénycsík, amely a mostani Move-hoz hasonló helyzetérzékeléshez szükséges. E célból egy új PlayStation Eye kiegészítő is lesz, amely két darab, 1280*800 pixel felbontású kamerát tartalmaz, ezáltal még pontosabban érzékelve a kontrollerek helyzetét. A DualShock 4-en találunk a megszokott gombok mellett még egy Share feliratút is, amelynek segítségével megoszthatjuk aktuális tevékenységünket másokkal, például az épp játszott játék videóját tölthetjük fel Facebookra, vagy élőben közvetíthetjük akár Ustreamen is. (Ezt a gépbe épített külön video kódoló/dekódoló rendszer támogatja majd.) A videomegosztás funkció érdekes lehetősége lesz még amúgy, hogy élőben közvetíthetjük barátainknak azt, amit épp játszunk, ezen felül viszont arra is módot ad, hogy ha valahol elakadunk, mások átvegyék az irányítást, és segítsenek átjutni a nehéz szakaszon. Végül pedig egy headset-csatlakozó is helyet kap a kontrolleren.
Megújul a kezelőfelület, hogy minél egyszerűbben hozzáférhessünk a PS4 funkcióihoz és közösségi szolgáltatásaihoz. A játékok demóit nem kell majd letölteni, a Gaikai felhőalapú szolgáltatás segítségével streamelve játszhatunk, hogy aztán - mint David Perry elmondta - csak azért fizessünk, ami tényleg tetszik. És bár a sajtótájékoztatón erről nem esett szó, azt is feltételezhetjük, hogy a Gaikai megoldását fogja használni a Sony arra, hogy a korábbi konzolgenerációk játékai elérhetőek legyenek a PlayStation 4-en is. A teljesen megváltozó architektúra miatt ugyanis kizárt, hogy a PS3 játékokat simán futtatni tudjuk majd a PS4-en.
A játékfejlesztők részére pedig nagyon pozitív hír, hogy a PC-s architektúrának köszönhetően mérföldekkel egyszerűbb lesz a PS4-re történő programozás. A Sony igyekszik mindenben kiszolgálni a fejlesztőket, ezt külön ki is emelték a prezentáció során, és a megszólaló fejlesztők is alátámasztották, hogy míg a Cell nem volt túlzottan fejlesztőbarát, a PS4 rendszere már az lesz.
A Sony PlayStation Meeting 2013-as rendezvény keretében számos kiadó és fejlesztő prezentálta a PS4-re készülő új játékait - ezekről folyamatosan kerülnek fel a hírek és videók oldalunkra. Egyik legfőbb közös jellemzőjük volt, hogy szinte mindegyikben aprólékosan kidolgozott, minden elemében élő és mozgó, óriási külső tereket jelenítenek meg, valamint hogy a karaktermodellek minden eddiginél részletesebbek lesznek, szinte mintha élő embereket látnánk a képernyőn.
A PlayStation 4 a tervek szerint ez év végén kerül a boltokba. Árról egyelőre nincs információ.

