28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

E3 2013

Xbox One-ra is elkészül a The Witcher 3: Wild Hunt

A játék az idei E3-on is jelen van, ahol a fejlesztők elárulták, hogy a Microsoft következő generációs konzoljára is elkészül.

Írta: GeryG

Februárban jelentette be a CD Projekt RED, hogy készül a hatalmas népszerűségnek örvendő szerepjátékuk harmadik része. A The Witcher 3: Wild Hunt leghamarabb 2014-ben kerülhet a boltok polcaira, a bejelentéskor azonban csak PC-ről és PlayStation 4-reől esett szó. A napokban zajló E3-on a fejlesztők is jelen vannak, ahol elárulták, hogy a Xbox One-ra is elkészül a játék.
"Izgatottak vagyunk, hiszen több elismert fejlesztő mellett mi is részesei lehetünk az ipar egészét érintő történelmi lépésnek. Nagy varázslat van az új Witcher játék és az Xbox One között, ezt már a fejlesztői környezet kézhezvétele után azonnal éreztük. Megadatott a lehetőség, hogy az új konzolgeneráción újfajta szerepjáték élményt mutassunk be, a sorozat történetében először áll módunkban nyitott világba helyezni a cselekményt. Biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk valami földrengetőt letenni az asztalra, és remélem, hogy az alapján, amit ma bemutattunk, ti is így látjátok." - nyilatkozta Adam Badowski, a CD Projekt RED feje, akihez csatlakozott a fejlesztés vezetője, John Mamais is - "A Microsoft fantasztikus technológiát alkotott meg, mi pedig nagyon izgulunk, hiszen végre megmutathatjuk, hogy valójában micsoda potenciál rejlik a REDengine 3-ban. Nincsenek határok, technológiai megkötések, a hardver nyers ereje és a mi kreativitásunk révén lélegzetelállító látványt és példátlan játékmenetet hozhatunk össze."
A The Witcher 3: Wild Hunt tehát 2014-ben jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. A jelenlegi konzolgenerációról továbbra sem esett szó.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

The Witcher 3: Wild Hunt

Platform:

Fejlesztő: CD Projekt RED

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés:
2015. május 19. PC, PS4, X1
2019. október 15. Switch
2022. december 14. PS5, XSX

Minimális rendszerigény: Intel Core i5 2500K 3,3 GHz/AMD RaPhenom II X4 940 processzor, 8 GB RAM, GeForce GTX 660/Radeon HD 7870 vagy jobb videokártya, 35 GB HDD, Windows 7/8/8.1 (64 bites)

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i7 3770 3,4 GHz/AMD FX-8350 4 GHz processzor, 8 GB RAM, GeForce GTX 770/Radeon R9 290 videokártya, 35 GB HDD

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!