Az E3-on megtudhattuk, hogy Xbox One-ra is készül a CD Projekt RED új RPG-je, a The Witcher 3: Wild Hunt, közben pedig néhány új screenshot is érkezett Geralt kalandjairól.
A fejlesztők a Los Angeles-i kiállítás során elmondták, hogy az eddigi főhős történetét lezáró epizódban sokkal jobban fognak koncentrálni Geraltra. A sztori a Wild Hunt névre hallgató, kísértetekből álló harci csoportosulás körül alakul, akiket sokan leginkább legendának gondolnak. Egészen addig, míg le nem mészárolnak egy települést. Főszereplőnk feladata lesz a csapat felkutatása és a leszámolás velük. Új képességként használhatjuk a Witcher érzéket, amely a játék során fellelt nyomok alapján segít megtalálni az ellenséges lényeket. A nyomokat pirossal jelzi ki a program, és például a lény erősségére és szokásaira utalhatnak. Miután ezeket megtaláltuk, a bestiárium segítségével azonosíthatjuk be ellenfelünket. Mintegy 80 új szörnyetegre számíthatunk a jövőre érkező harmadik epizódban, miközben az előző résznél 35-ször nagyobb területet járhatunk majd be.
The Witcher 3: Wild Hunt képek
Pár új screenshot érkezett a lengyel fejlesztők RPG-jéből.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
The Witcher 3: Wild Hunt
Fejlesztő: CD Projekt RED
Forgalmazó: Cenega Hungary
Megjelenés:
2015. május 19. PC, PS4, X1
2019. október 15. Switch
2022. december 14. PS5, XSX
Minimális rendszerigény: Intel Core i5 2500K 3,3 GHz/AMD RaPhenom II X4 940 processzor, 8 GB RAM, GeForce GTX 660/Radeon HD 7870 vagy jobb videokártya, 35 GB HDD, Windows 7/8/8.1 (64 bites)
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i7 3770 3,4 GHz/AMD FX-8350 4 GHz processzor, 8 GB RAM, GeForce GTX 770/Radeon R9 290 videokártya, 35 GB HDD
HOZZÁSZÓLÁSOK
medve91 2013.06.16. 11:59 [143]
Ha tudok addigra venni egy PS4-et ez alap játék lesz a Destiny mellett:D
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 22:31
- Ki mivel játszik mostanában? [8244]
- 19:43
- Szét*** az ideg [5484]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]








