2013 egyik legjobb PlayStation 3 játéka kétségtelenül a Naughty Dog legutóbbi alkotása, a The Last of Us volt (bár a verseny ezúttal is igen nagy volt többek között a Beyond: Two Souls és God of War: Ascension miatt). A fejlesztők azóta már bejelentették, hogy új Uncharted epizódon dolgoznak, amely már a következő konzolgenerációra, azon belül is konkrétan a PlayStation 4-re készül. Emellett javában zajlik a The Last of Us egyszemélyes DLC-jének, a Left Behindnak a fejlesztése is, így bőven van dolga a csapatnak. Ehhez képest Eric Monacelli egy rajongói kérdésre, miszerint elképzelhető-e, hogy a játék később PS4-re is megjelenik, nem adott egyértelmű választ.
"Épp csak most készülünk hadrendbe állítani a Naughty Dog motorját a PlayStation 4-en, így jelenleg az új Uncharted projekten dolgozunk. De meglátjuk, mit hoz még a jövő." - olvasható Monacelli reakciója, amelyből túl sok következtetést nem érdemes levonni. A fejlesztők előszeretettel hagyják kétségek között a rajongókat az ilyen jellegű kérdésekben (mond valakinek valamit a PC-s GTA V...?), így ugyanakkora az esélye, hogy egyszer PS4-en is felbukkan Joel és Ellie, mint annak, hogy maximum a Gaikai rendszerén keresztül, PS3-as játékként térnek majd vissza.
PS4-es The Last of Us? Még meglátjuk...
A Naughty Dog nem adott egyértelmű választ legutóbbi játékuk esetleges PlayStation 4-es változatával kapcsolatban.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
GeryG 2014.01.02. 22:20 [2379]
Hát így, hogy felhívtad rá (többek közt) az én figyelmemet, valószínűleg mindenkinek. ;)
medve91 2014.01.02. 22:01 [143]
Semmi gond, hagyhattad volna még egy kicsit, kíváncsi lettem volna mennyi embernek tűnik fel:D
GeryG 2014.01.02. 18:57 [2379]
Sry, elírás. :D
medve91 2014.01.02. 18:56 [143]
NOEL XD
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 2. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. 007: First Light teszt – Őfelsége titkosügynökös játéka
Legfrissebb fórumtémák
- 07:18
- Clair Obscur: Expedition 33 [56]
- 22:06
- Kezd durvulni az időjárás! [4479]
- 17:22
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2572]
- 16:51
- A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett [hozzászólások] [13]
- 13:46
- Ki mivel játszik mostanában? [8251]
- 21:05
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [8]
- 15:54
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [59]
- 13:41
- Pixel art, oldalnézetes shoot’em up lesz a napokban bejelentett The Walking Dead: Streets of Survival [hozzászólások] [6]
- 10:58
- Harry Potter: Quidditch World Cup [20]
- 10:44
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15136]