A Spiders elárulta a tavaly bejelentett Bound by Flame pontos megjelenési dátumát. Emellett részletesebben is meséltek a fantasy alkotásban található crafting rendszerről, valamint a karakterünk átalakításáról is. A világban kalandozva rengeteg kincses ládát fogunk kifosztani, amelyek tele lesznek különféle nyersanyagokkal. Emellett természetesen ellenségeink holttesteit is kifoszthatjuk. Az így szerzett anyagokat használhatjuk fel fegyverek, páncélok, csapdák, lőszerek vagy épp különféle főzetek elkészítésére. Ezeknek az anyagoknak gyakran találkozhatunk szennyezett változatával is, amelyek további képességekkel ruházhatják fel a belőlük készített eszközöket. A nyersanyagok minősége is nagyon változó lesz, természetesen minél erősebbek, annál ritkábbak is lesznek, ugyanakkor csak ezekből lehet majd igazán erős fegyvereket és páncélokat kovácsolni. Ha viszont a gyengébb összetevőkből elegendő áll rendelkezésünkre, azokat erősebb anyaggá is összegyúrhatjuk.
Ha egy felszerelési tárgyunknak már nem vesszük hasznát, érdemes újrahasznosítani a bennük rejlő anyagokat. Igaz, így csak azok egy részét nyerjük vissza. A fejlesztők komoly szerepet szánnak ennek a játékrésznek, mivel a karakterünk egyes képességei is kifejezetten ehhez kapcsolódnak majd. Minél tehetségesebbek vagyunk, annál kevesebb anyagból tudunk erős eszközöket készíteni.
Jóféle szerepjátékhoz méltón karakterünk külsejét is kedvünkre átalakíthatjuk majd. Az egyes felszerelési tárgyak három részből épülnek fel, amelyek szabadon változtathatóak lesznek, ez pedig látszani is fog karakterünk kinézetén. Mivel hősünk nem rendelkezik feneketlen hátizsákkal, így csak véges számú felszerelést hordhat magánál. Egy bizonyos mennyiség felett már csak lassabban képes mozogni, de e kapacitását különféle képességeinek fejlesztésével fokozhatjuk.
A Bound by Flame tehát május 7-én jelenik meg PC-re, PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra, valamint PlayStation 4-re.
Bound by Flame megjelenési dátum
A fejlesztők néhány kép társaságában új részleteket is elárultak a játék crafting rendszeréről.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Bound by Flame
Platform:
Fejlesztő: Spiders
Kiadó: Focus Home Interactive
Megjelenés:
2014. május 7. PC
n/a: PS3, PS4, X360
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. MindsEye teszt – Adtunk majd’ egy évet, hogy összeszedje magát a játék, most megnéztük, mit tud
- 2. A VR történetének egyik legcukibb játéka kilép a virtuális valóságból, nyáron jön a Moss: The Forgotten Relic
- 3. Számos extrával érkezett meg a SCUF Omega kontroller
- 4. Dark fantasy shooteren dolgoznak a Hatred alkotói, a Nailcrown nem kevésbé lesz véres és brutális
- 5. Megjelent a legújabb ultrarealisztikus shooter, de a Better Than Dead sem fogja megváltani a világot
Legfrissebb fórumtémák
- 15:51
- Christopher Nolan [81]
- 13:24
- Warhammer 40,000 [315]
- 11:28
- Versenyszimulátorok [53]
- 10:10
- Warhammer 40,000: Mechanicus II [6]
- 18:22
- Aphelion teszt – A Don’t Nod visszatért a gyökerekhez, és újra dobott egy sci-fi kalandot [hozzászólások] [1]
- 14:54
- Elhunyt... [2778]
- 14:41
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1522]
- 11:10
- Diablo IV [480]
- 10:49
- GG - GameGuess játék [977]
- 10:11
- Ki mivel játszik mostanában? [8232]






