Egyre inkább felbolydul az élet a Watch_Dogs körül, ahogy egyre közeledik a premier napja. Addig még durván másfél hónap van hátra, de a Ubisoft szeretné ezt az időszakot a várakozás és a hangulat végletekig fokozására felhasználni. Most épp egy új trailerrel rukkoltak elő, amely kifejezetten a PC-s változatot mutatja be, egészen pontosan az NVIDIA effektjeit veszi górcső alá. Ezek közül kettőt, a HBAO+ (Horizon Based Ambient Occlusion) technológia és a TXAA (Temporal Anti-aliasing) technológia hatásait veszik sorra, a látvány pedig kimondottan pazarnak ígérkezik. Hogy végül ez a végeredményen mennyire fog meglátszani, illetve a horrorisztikusnak tűnő gépigény mennyire lesz az a valóságban, az legkésőbb május 27-én, a premier napján kiderül.
A napokban bejelentették a játékhoz elérhető Season Passt is, amely a megjelenés után várható DLC-k előfizetését takarja. Egyelőre csak felületes információk érkeztek, hogy pontosan milyen letölthető tartalmakra számíthatunk, de a hírek szerint készül olyan egyszemélyes kampány is, amely új főszereplőt ad a játékhoz (ez már egyszer bejött a kiadónak az Assassin's Creed IV: Black Flag esetében).
És, ha már szóba került az ACIV, szintén érdekes hír, hogy szemfüles újságírók (vagy rajongók) egy képen kiszúrták a jól ismert Assassin's Creed logót. A képet lent meg is nézhetitek, ha nem találjátok rajta a logót, fordítsátok meg a képet (vagy a képernyőt...) és úgy már nagyobb eséllyel bukkanhattok rá. Lehet persze mindez puszta véletlen is vagy csak egy Easter Egg a készítők részéről, hiszen az elmúlt hónapokban felröppentek olyan szóbeszédek is, hogy valójában a Watch_Dogs az Assassin's Creed széria világában játszódik, csak épp a közeljövőben. Persze ez is csak pletyka, így érdemes ennek szellemében kezelni, de azért érdekes lehet, ha a végleges játékban több ilyen nyomra is bukkanhatunk majd.
Végül, de nem utolsósorban a minap Jonathan Morin, a fejlesztés kreatív vezetője egy interjú során igyekezett többek között a fél éves halasztásra is magyarázatot adni.
"Lényegében volt egy komplett, majdnem kész játék a kezünkben, így az volt az okos lépés, ha nem piszkálunk bele túlságosan. Először fel kellett mérnünk, mi az, amin mindenképp változtatni szeretnénk, majd ezt a lehető legpontosabban meg is léptük. Eleve hatalmas volt a játék. Így csak azt kellett biztosítanunk, hogy tényleg minden mindennel összeköttetésben legyen. Lényegében semmi drasztikus újítást nem adtunk a játékhoz. Csak mindent egy picit tovább csiszoltunk." - magyarázta Morin. A teljes interjút az Edge magazin oldalán olvashatjátok.
Így fest a Watch_Dogs NVIDIA VGA-n
Az új trailer mellett néhány érdekes információ, többek között a Season Pass részletei is napvilágot látott.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Watch_Dogs
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Kiadó: Ubisoft
Megjelenés:
2014. május 27. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1, WiiU
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Kiszivároghatott a Steam Machine fogyasztói ára, amely a RAM-mizéria kapcsán nem is tűnik elrugaszkodottnak
- 2. Új előzetesen mutatja meg magát újra a hazai fejlesztésű Earthlings, a demo sincs már messze
- 3. Trailert és dátumot kapott Peter Molyneux új istenszimulátora, a Masters of Albion
- 4. Első teaser trailerét kapta az egyszemélyes, magyar fejlesztésű, horror kalandjáték, a ReMORTED
- 5. A The Division 3 él és virul, ráadásul sokkal nagyobb lesz mint az előző két epizód
Legfrissebb fórumtémák
- 12:36
- Windows Help Desk [7896]
- 18:02
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1509]
- 17:57
- Helyzetjelentés [157536]
- 16:01
- Idén tavasszal végleg véget ér Chloe és Max közös kalandja, amikor megjelenik a Life is Strange: Reunion [hozzászólások] [1]
- 10:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8190]
- 10:58
- Clair Obscur: Expedition 33 [51]
- 13:45
- Diablo IV [455]
- 15:09
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2535]
- 12:54
- Versenyszimulátorok [42]
- 20:10
- Szét*** az ideg [5477]

